Címlap Szórakozás Íme néhány ki...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szilágyi Jenő ezúttal nekik ajánl három alkotást.

Avicii – A nevem Tim

Tim Bergling, művésznevén Avicii svéd zenész, lemezlovas, zenei producer volt. Két alkalommal jelölték Grammy-díjra – a dokumentumfilm az ő életét és örökségét mutatja be. Soha nem látott koncert- és stúdiófelvételek teszik különlegessé a tragikus sorsú zenész történetét. A világ egyik legismertebb lemezlovasává nőtte ki magát az évek során. A szakmai ranglistán 2012-ben és 2013-ban a harmadik helyre sorolták. 2016 augusztusában egészségügyi okokra hivatkozva visszavonult a turnézástól; 2018. április 20-án hunyt el Ománban. A film bemutatja, hogyan születik egy mai DJ-opus. Nincs hangszer, nincs kotta, mindössze egy laptop, amelyen elkészül a nóta. Azt is láthatjuk, mi történik a DJ-pult mögött, miközben tízezrek keze a magasban és egy emberként énekelnek, táncolnak extázisban.

„Avicii… egy név, ami örökre fennmarad, míg világ a világ. Zenéje mindig fel fog csendülni valahol, s mi emlékezni fogunk rá, ki is volt ez a tehetséges fiatal srác. Szívszorító volt végignézni ennek az életvidám fiúnak a történetét, amely olyan tragédiába torkollt, amire titkon számított az ember, de mégse gondoltuk, hogy tényleg bekövetkezhet.”

I wanna dance with somebody – A Whitney Houston film

Átfogó portré, amely az utánozhatatlan énekesnő döbbenetes életútját követi nyomon, különös tekintettel arra, hogyan lett a New Jersey-i kóristalányból világsztár. A filmben látható fontosabb történésekről hallhattunk, olvashattunk, még akkor is, ha ezek egy része olyan, amit mindenki tud, de hivatalosan sosem erősítettek meg. Az énekesnőt Naomi Ackie alakítja – a kritikák szerint bámulatosan. A filmzene 2022 végén jelent meg, kétórányi feldolgozást tartalmaz Houston dalainak újrakevert és eredeti változataiból. Rajongóknak a mozi és a hanganyag is kötelező.

„Nekem tetszett a film, sőt, rajongóknak kötelező! De aki kíváncsiságból nézi meg, annak a 146 perces játékidő lehet, hogy sok lesz. Engem végig lekötött, élmény volt ezeket a fantasztikus dalokat, slágereket, ezt a csodálatos hangot ilyen nagyban látni-hallgatni.”

Wham!

A dokumentumfilm azt az időszakot örökíti meg, amikor a duó a nyolcvanas években meghódította a világot. A Wham! teljes hozzáférést biztosít George Michael és Andrew Ridgeley személyes archívumához, beleértve eddig soha nem látott felvételeket, valamint ritka, őszinte interjúkat. A film végigköveti a két tag életét a gyerekkortól egészen a zenekar feloszlásáig, amikor George Michael szándékoltan ellépett egy más stílus felé.

„Nekem sok újdonságot nyújtott ez a dokumentumfilm, mert a Wham! slágerein kívül magáról az együttesről, a körülményeikről, nehézségeikről semmit sem tudtam. Egy pillanatig sem unatkoztam, leköti a figyelmet. Műfaját tekintve is tökéletesen megállja a helyét. Lehet szeretni ezt a filmet.”

„Gyerekkoromban a két húgom állandóan Wham!-et hallgatott a balatoni nyaralónk teraszán, csutka hangerőn, nonstop. Aztán reggel, hazaérkezvén az éjszakai pecából, ők is szintén sikongatva-sikítva befutottak, hogy a diszkóhajón éjszaka csak Wham!-et játszottak. Nem értettem, mit szeretnek ezen a nyálas műfajon. Megnézve a filmet kezdem érteni, mit ettek rajta annyira.”

A végére egy kis pletyka: a duó legsikeresebb dala kétség kívül a „Last Christmas”, amit főleg karácsony környékén rengeteget játsszák a rádiók. Állítólag egy milliárdos annyira utálta, hogy meg akarta venni a dal jogait, hogy a világon mindenütt örökre betiltsa. Végül nem sikerült. Ennek van, aki örül és van, akit bosszankodik…