Címlap Szórakozás Magyar vígját...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szilágyi Jenő ajánlója.

Marsra magyar! (2023–24)

Áldokumentum-szitkom. Ez a pontos műfaji meghatározása ennek a hazánkban egyedülálló sorozatnak. Eddig két évad készült el: az elsőt 2023-ban az Index YouTube-csatornáján mutatták be, később a Netflixre is felkerült, a másodikat egy évvel később az RTL tűzte műsorára. A Hajnal-Vasad Kft. egyik beszállítóját meteorcsapás érte, ezért Hajnal Károly válságstábot hív össze, mivel így a csőd szélére is kerülhetnek. Azonban a cégre rámosolyog a szerencse, amikor a NASA felkéri őket egy lehetséges Mars-expedíció beszállítói munkájára. A szereplők között találjuk Csőre Gábort, Badár Sándort, Keresztes Tamást és a Vas Marit alakító Stefanovics Angélát. Valamennyien lubickolnak a szerepükben. Közülük is kiemelkedik Stefanovics, a hegesztőlány, aki a forgatókönyvírásban is részt vett. A szériában lehetőséget látott egy hazai multicég, egyik reklámkampányukat erre építették fel.

„Jó lett, tetszett, sokat nevettem, méltó magyar kiadása az Office-nak. Jól odatettük magunkat!”
„Nem ismertem a sorozatot, tudtam, hogy van valami Marsra magyar, de úgy különösebben nem foglalkoztam vele. Viszont a Telekom-reklámok nagyon tetszettek, de fogalmam nem volt róla, hogy a Marsra magyarból készültek. Aztán a YouTube feldobott egy részt az ajánlóban, és akkor kapcsoltam össze a kettőt. Na, utána egyből végignéztem a sorozatot.”

Valami madarak (2023)

Béla egyedül élő makacs öregúr, aki nehezen viseli a változásokat. Amikor egy kisebb baleset után a fia egy idősek otthonába rakja, úgy érzi, az egész világ összeesküdött ellene. Ettől kezdve egyetlen célja, hogy minél hamarabb kijusson az intézményből. Tervében egy másik kívülálló lesz a társa, a 17 éves, vadóc Zoé, aki büntetésből dolgozik az otthonban. Hiába van csaknem hatvan év korkülönbség közöttük, hasonló karakterük, a magányuk és az érzés, hogy mindenkinek csak az útjában vannak, gyorsan szövetségessé teszi őket.

„Nagyon szép, nagyon gondosan kidolgozott film. Hitelesen, abszolút átérezhetően mutatja be a helyzet minden érintettjének az igazát és tévedéseit. Nem könnyed abban az értelemben, hogy minden mondat és mozzanat lényeges, figyelni kell, de nem nehezen érthető. Ugyanakkor a téma komolysága és annak nagyon gondos bemutatása mellett humorral is sikerült megtűzdelni, sokszor nevettet.”
„Nekünk is volt idős otthonban rokonunk, mert magára maradt vidéken és nem tudtunk jobb megoldást. Hitelesen és jól ábrázolja a film a nehéz helyzetet, mert a gyerekeknek, a fiataloknak is nehéz. Nálunk is volt a halállal való találkozás, meghalt a szobatársa, mint a filmben. Az tényleg krízis. Szép érzelmekkel teli film, két emberről, akiket összesodor az élet.”
„A főszereplő Szacsvay László hatalmas alakítása teszi emlékezetességé a filmet.”

Lefkovicsék gyászolnak (2024)

Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal, hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, amelynek a tétje a család egyesülése. Egy kiváló édes-bús komédia.

„Szórakoztató, aranyos film. Bezerédi hatalmas, Szabó-Kimmel is nagyon jól volt benne.”
„Fantasztikus színészi alakítások, a legkisebb szereplőtől a legnagyobbakig! Lenyűgöző volt Szabó Kimmel Tamás a filmben, tapinthatóan hozta a figura érzelmi életét, változásait. Bezerédi Zoltán a Magyar Mozgókép Fesztivál díját joggal kapta meg az apa megformálásáért.”
„Nem állítom, hogy emiatt elmentem volna egy moziba, de streamen megérte megnézni és tetszett is, kellemes estét szerzett. Igen, lehet azt is mondani rá, hogy nem történik benne szinte semmi, mert csak egók meg érzelmek és nem akciók meg gegek egymásutánja, amire csak kapkodod a fejed…. de ilyen filmek is vannak, sőt kellenek.”