Mindössze két ház található ebben a pici utcában, ami inkább sikátor; szélessége is csak egy méter.
A sikátor a Majtényi és a Kisboldogasszony utcát köti össze. Nagy forgalom nincs rajta, csak néhányan járják, ez a legrövidebb útvonal a Vince utca és a Havihegy között. Az 1900-as évek elejéig itt állt a káptalani vízimalom, a Gáspár, Menyhért és Boldizsár utcák találkozásánál.
A régi pécsi sajtóban igazi érdekességek is olvashatók. Hirdetések diáklányoknak kiadó szobákról, eladó tárgyak és masinák. Azt is megtudni, hogy 1940-ben itt lakott például a harmincéves Esztergomi Erzsébet, aki három barátnőjével a város legkeresettebb szőlőtolvajai voltak; a II. világháború második évének nyarán heteken keresztül dézsmálták a szkókói szőlőket.
„Elfogásuk előtt Gadó Ignác építőmester szőlejéből 100 kiló barackot és 400 pengő értékű szőlőt vittek el. A lopott szőlőt és gyümölcsöt a piacon értékesítették”
– írta a korabeli sajtó.
Járt az utcában ez év novemberében besurranó tolvaj is.
„Háner Jakabné Menyhért utca 1. szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy a lakásából ellopták a karkötőóráját. Az ügyben megindult a nyomozás.”
A környék már az 1930-as években elvarázsolta az erre járókat, amiről a helyi újság is többször beszámolt.
„Itt semmi sincs a ‘metropolisból’, itt nem érzik, legfeljebb messziről látszik a ‘Dunántúl empóriuma’. Itt nincs városfejlesztés, benzinfüst, villamoscsilingelés és vad, siketítő motortülkölés.
Itt Gül Baba lelke álmodik mozdulatlan századok óta. Patriarchális csend és békesség honol a napfényben fürdő hegyoldalon, ahonnét majdnem el lehet érni a fellegeket…
Itt minden igaz, őszinte és egyszerű. Az utcák úgy érnek egymásba, mint a spárga, amelyet összegubancolt a játszó gyermek, kanyargó, szűk, alig méter széles sikátorok, jobbról háztető, balról pipacs, csalán és sefűsefa. Néhol orgonabokor zizeg az utca közepén, másutt az utcát beárnyékoló barackfa figyelmeztet arra, van még természetes szépség Pécsett is.”
A legkisebb utcáról külön is írnak, ami még ma is pont ilyen hangulatú.
„A Menyhért utca, amely büszke gránitlépcsőkkel indul, aztán egy útjában álló barackfa jobbra térni kényszerít, mint szigorú közlekedési rendőr. Az utca jobbra fordul és ijedtében olyan szűkre húzódik, hogy a gyanútlan sétáló szinte levegő után kénytelen kapkodni. Az „utcát” jobbról egy háztető határolja az obligát kandúrral, balról cementezett kőfal áll, tetején pléhfazekakban muskátlik virítanak. Az utcavég mindössze egy méter széles. A széles utakhoz szokott sétáló önkénytelenül is oldalra fordul, aztán ijedten tekint felfelé, mert az az érzése, hogy a szomszéd ház pont a fejére esik.”
