Címlap Szórakozás Ütős koncerte...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Anna & The Barbies, az Első Emelet, a The Biebers, Dánielfy Gergő és sokan mások is fellépnek a pécsi Sétatér Fesztiválon június 27. és 30. között.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. tájékoztatása szerint a pécsi dóm közelében, a sétatéri gesztenyefák alatt zajló eseményen bőséges étel-és italkínálat, valamint napi két koncerttel várják a közönséget jövő hétvégén.

Június 27-én Kocsis Paulina, az X-Faktor tizedik szériájának második helyezettje kezdi a koncertek sorát, majd ugyanaznap az Anna and The Barbies tagjai állnak a színpadra. A fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő zenekar – ahogy általában – rockos hangzással és átütő erejű színpadi jelenléttel szórakoztat a közlemény szerint.

Másnap a 2018-as „A Dal” Év Felfedezettje, a színész, énekes, dalszerző Dánielfy Gergő zenél, majd a a Sorry című óriási sláger előadója, a The Biebers lép színpadra Puskás Petivel.

Június 29-én a reggae és dirty ska zenét játszó, bajai StabilFrazír melegíti a közönséget, később pedig az 1982-ben alakult legendás zenekar, az Első Emelet adja elő legnagyobb slágereit. A pécsi Pixelplants és az idén harmincéves punkrock csapat, a Junkies (képünkön) zárja a fesztivált június 30-án.

A rendezvényen kézműves vásár mellett közel 35 gasztronómiai kitelepülő bor- és ételkülönlegességei közül válogathatnak a látogatók.