Címlap Sport Több pontot l...

Több pontot lapátoltak össze, mint tavaly

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon jól szerepeltek a Pécsi Kajak-kenu Club versenyzői a közelmúltban Fadd-Domboriban megrendezett vidékbajnokságon: a legfiatalabbaktól a legidősebbekig szép eredményeket értek el.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezett vidékbajnokságon a tavalyi sikereket az érmek tekintetében nem sikerült überelnie a PKKC-nak, de a bajnoki pontok terén javított. Amíg 2019-ben 196 pontig jutott az egyesület, ezúttal átlépte a kétszázas határt, 206-nál állt meg egy erősebb mezőnyt felsorakoztató megmérettetésen.

– Örömteli, hogy a csapat jelentős része kvalifikálta magát az augusztus végi, illetve szeptember közepi országos bajnokságokra – fogalmazott ifjabb Csaba András vezetőedző. – Az év eleji régiós versenyeken jól szereplő Holczer Ákos, Tábori Endre, Vásárhelyi Gergő, Rabb Olivér és Weiling Zalán a nagy mezőnyben is eredményesen szerepelt. Hozzájuk csatlakozott a bajnokságon a felnőtt gárda, U23-ban Krikler Zsombor, a serdülők között Pörnecz Dávid Holczerral párban, illetve ugyancsak párosban Krikler Zalán és Weiling Vendel, Vázsonyi Benedek és Raffay Soma. Egyesben kitett magáért Szűcs Márton és Mayer Gergő, akik csak idén kezdték a versenyzést, nagy siker volt, hogy felállhattak a dobogó második és harmadik fokára.

A PKKC egyik válogatottja, Holczer Ákos hozta a „kötelezőt”, szerzett egy ezüst- és egy bronzérmet, valamint két negyedik helyet. Ki kell emelni Krikler Zsombort is, aki évről-évre szépen fejlődik, az idei szezonban pedig egy országossá avanzsálódott vidékbajnokságon a már nemzetközi porondon helytállók között is kiváló eredményeket ért el. Nagy öröm továbbá, hogy a legfiatalabbaktól kezdve, mint például Tábori Endre, a legidősebbekig, mint Fodróczi Vilmos vagy Sánta Viktor, minden korosztályban jól szerepelt az egyesület.

A PKKC helyezései.

K1 férfi felnőtt 500 m: 1. Fodróczi Vilmos. K1 férfi U23 500 m: 4. Krikler Zsombor. K1 férfi serdülő 500 m: 3. Holczer Ákos. C1 férfi felnőtt 500 m: 3. Füzi István. K1 női U23 500 m: 7. Szmrtyka Rebeka. K4 férfi felnőtt 500 m: 2. Sánta Viktor–Krikler Zsombor–Kugler Attila–Fodróczi Vilmos. K2 férfi serdülő 500 m: 7. Krikler Zalán–Weiling Magor Vendel. K2 férfi felnőtt 500 m: 2. Kugler Attila–Fodróczi Vilmos, 9. Sánta Viktor–Domonkos István. K1 férfi serdülő 500 m: 2. Holczer Ákos, 7. Pörnecz Dávid. K1 férfi felnőtt 1000 m: 3. Fodróczi Vilmos, 8. Fekete László. K1 férfi U23 1000 m: 3. Krikler Zsombor. K1 férfi serdülő 1000 m: 4. Holczer Ákos. K2 férfi felnőtt 1000 m: 6. Krikler Zsombor–Fodróczi Vilmos, 7. Sánta Viktor–Fekete László. C1 férfi felnőtt: 1000 m: 1. Füzi István. K1 női U23 1000 m: 7. Szmrtyka Rebeka. K4 férfi felnőtt 1000 m: 5. Sánta Viktor–Domonkos István–Fekete László–Fodróczi Vilmos. K2 férfi serdülő 1000 m: 4. Pörnecz Dávid–Holczer Ákos. K2 női serdülő 1000 m: 4. Szmrtyka Hannah–Tavi Johanna. K1 férfi serdülő 2000 m: 12. Krikler Zalán. K2 férfi serdülő 2000 m: 9. Vázsonyi Benedek–Raffay Soma. K1 női serdülő 2000 m: 6. Szmrtyka Hannah, 16. Tavi Johanna. K1 férfi kölyök 2000 m: 8. Sárdy Márk, 13. Poppe Tamás, 19. Kocsis Mehlmann Zénó. MK1 férfi kölyök 2000 m: 8. Weiling Zalán Patrik, 11. Üveges Bendegúz, 12. Rabb Olivér, 24. Vázsonyi Jakab. C1 férfi kölyök 2000 m: 16. Szebeni Álmos. MK1 női kölyök 2000 m: 20. Óbert Panna. K1 férfi serdülő 2000 m: 2. Szűcs Márton, 3. Mayer Gergő. MK2 férfi gyermek 2000 m: 4. Vásárhelyi Gergő–Tavi Kristóf, 8. Lalljee-Solymár Rahul–Szalai Bálint, 19. Nasir Pirooz Bence–Csökli Bence. MK1 férfi gyermek 2000 m: 5. Tábori Endre, 26. Gerencsér Botond. K1 férfi serdülő 3×200 m váltó: 2. Pörnecz Dávid–Krikler Zalán–Weiling Magor Vendel. MK1 férfi kölyök 3×200 m váltó: 2. Rabb Olivér–Üveges Bendegúz–Weiling Zalán Patrik. MK1 férfi gyermek 4×200 m váltó: 7. Nasir Pirooz Bence–Csökli Bence–Tavi Kristóf–Vásárhelyi Gergő.