Szerencsére hülyének lenni szabad. Éljen! Sokan boldogok, hogy eljutottunk idáig.
Manapság könnyen, fájdalom-, sőt: lemondás-mentesen bárki képzelheti magát „ellenállónak”, „forradalmárnak”, „rendszerváltónak”; ebben a hatalmas diktatúrában ugyanis naponta többször is szabadon lehet szidni a rendszert, vagy annak tagjait, esetleg a rendszer ellenzékének tagjait. Bárkiről lehet – névtelenül különösen – hazugságokat terjeszteni, lejáratni, megvádolni, befeketíteni. Remek! Elvégre AZOK megérdemlik, nem? VELÜK azt csinálhatunk, amit akarunk.
Szabadon lehet rongálni is – akár évekig, szisztematikusan, ájultan éljenző médianyilvánosság mellett, csak ejnye-bejnye jár érte, nem több. Bolondokat mégsem lehet megrendszabályozni úgy „rendesen”, nem?
Úgy nézem, szintlépés jön ebben is. Most már ugyanis kitüntetés, ünneplés, éljenzés jár érte – bizonyos körökben. Azokban a körökben, ahol csak addig fontos a demokrácia, a szólás-, és véleményszabadság, ameddig az egyezik az övékével. Amint attól eltér, az már skandalum, diktatúra, propaganda, lakájság.
Külföldi kémekkel együttműködni, menő! Az nálunk újabban már oknyomozás.
Alig hétéves kislányomat még nem zaklatja fel a politika, vagy a kampány, azt se tudja, mi az, vagy hogy egyáltalán létezik olyan – a focicsapatokat érti. Így az utcai politikai plakátok sem indítják be – noha már tud olvasni. Inkább ezek színeire, az ezeken látható arcokra, szemekre, mosolyokra figyel. Ő abból ítél, és kiszúrja a kamut. Működik a hatodik érzéke. A pusztítás, a firkálás, a letépés, az összeaprítás, a rombolás azonnal szemet szúr neki. Zavarja. Sajnálja azt, akit letéptek, megtörtek, átfirkáltak. Sajnálja azt is, aki nagy nehezen (olyan nagyon magasra) odatette azt a színes plakátot, és sajnálja azt is, aki ezt „megrajzolta”, mert milyen sok munkája lehetett vele – mondja. Miért bánnak így velük emberek – kérdezi.
Normális gyerek – ebből is látszik. Nem ünnepli a pusztítást, hanem szomorú miatta. Mert nem lát bele semmiféle nemlétező, felmentő ideológiát, hanem azt látja, ami a valóság: a rombolást. A dühöt. Az agressziót.
Ilyen hétévesnek kellene lennünk nekünk is, egymással!
A pusztítás nem érdemel diadalt, a rombolás nem érdemel ünneplést. Ahol ezeket éljenzik, ott nagyon nagy baj van.
(Borítókép forrása: Heindl Péter közösségi oldala)
Ez is érdekes lehet
Hülyének lenni szabad. Sokan boldogok, hogy eljutottunk idáig. Ám vannak azért kivételek is....
Méghozzá "a vadállatoknak a közlekedés biztonságát veszélyeztető túlszaporítása ellen".
Benyújtották a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot
Fontosnak tartotta.
Az adható legenyhébb ítéletet kapta. A bíróságról hazament, majd újabb plakátot vett célba.
A USAID-botrány magyarországi korrupciós szálai című jelentésben fedik fel a részleteket.
