„Hú de kimamásodtál!”, „Szabad gratulálni? Látszik az arcodon, hogy terhes vagy!” – csak néhány mondat azok közül, melyeken jókat tudnék otthon egy sötét sarokban bőgni, ha nem tudnám, hogy a várandósság alatti súlygyarapodásom teljesen normális ütemben halad. Hogy mi értelme van kimondani ilyen mondatokat, azt nem tudom, de kikívánkoznak belőlem az indulatok. Egy 4 hónapos terhes vallomása.
Életem egyik legcsodálatosabb pillanata volt hét hetesen hallani áfonyaméretű magzatom szívhangját. Ha valami, amit még imádok a várandósságomban, az a férjem gyermeki izgatottsága. De nem csak ezekért tartozom hálával az égnek, hanem az első trimeszterem TOTÁLIS tünetmentességéért is. Jó érzés látni anyuka barátnőim irigy tekintetét, amikor elmesélem, hogy ha nem lennének a rendszeres ultrahangok, nem is volnék benne biztos, hogy várandós vagyok. Azért van egy bosszantó dolog, amit fiatal (kissé önérzetes) sportolóként nehezen viselek, ezek pedig a kéretlen megjegyzések a külsőmre. Sem a notórius hastapogatók, sem a tanácsosztogatók nem zavarnak, de a bodyshaming igen.
Egy kis időre elfelejthetem a crop topjaim, a csinos magassarkúkat és még sok mindent
Bármennyire is hangsúlyozza a férjem minden nap (!), hogy milyen szép és csodálatos vagyok, valószínűleg nem most vagyok pályafutásom alatt a legszexibb. Azért még a farmer miniszoknya feljön, de a hasvillantós topok már nem úgy mutatnak, mint pár hónappal ezelőtt. Ruhanemű ide vagy oda, a mindennapjaimat inkább az a fajta izgatottság tölti ki, mint amit 8 évesen éreztem karácsony előtt. Jön egy bébi, aki egy fantasztikus ember lesz, és alig várom, hogy megismerhessem. Rózsaszín köd az egész, aminek isszuk minden pillanatát életem férfijával. Csak néha jön egy-egy mondat, ami úgy rúgja le forduló köríves rúgással a mosolyt az arcomról, mint Bruce Lee.
Hú de kimamásodtál!
Az egészséges kismamák általában 8-12 kilogrammot szednek föl, melynek nagy része folyadék, kis része csak a felugró plusz zsírszövet. Vannak, akik ennél sokkal több kilót magukra pakolnak, ami nem is esztétikai, hanem egészségügyi szempontból problémás. Mindenesetre a várandósság egy megváltozott állapot, rengeteg új feladat van a babakocsiböngészéstől kezdve az orvosválasztás dilemmáján át a „milyen színűre fessük a babaszobát” kardinális kérdésekig. A legjobb mindent humorral felfogni, és nem túlizgulni semmit, eddig ebben profik vagyunk férjemmel. A tapintatlan megjegyzések azonban visszatérő téma otthon.
Nem is feltétlenül azzal van a bajom, hogy változok, és ezt látják mások is. Inkább az zavar, hogy fontosabb megjegyezni, hogy vastagabb a combom, minthogy a bennem növekvő életről beszélgessünk.
Hála az égnek eddig nem ért sok negatív tapasztalat, de az eddigiek alapján inkább a nők hajlamosak megjegyzéseket tenni a külsőmre. Még csak 9 hetes terhes voltam, amikor egy régi ismerősnek elújságoltam az örömhírt, a reakció viszont gyomorszájon ütött. Azt mondta: „ó gratulálok, néztelek is, hogy mi lehet veled!”
De egy volt kolléga is betalált nemrég, aki odajött hozzám gratulálni, mire naivan végigsimítottam a most már látszó pocakomon. Ám a hölgy helyesbített, hogy nem a hasamon látja a változást, hanem a fejemen. Nem is sértődtem meg azonnal, a mondat azonban időzített bombaként hatott. Miért, mi van a fejemmel? Nem csak a seggemre van hatással a bébi, hanem a FEJEMRE IS? Orvos barátnőm nem is értette, hogy ez engem miért bánt, hiszen a várandósság alatt alap, hogy látszik a megnövekedett folyadékmennyiség az ember lányán. Akkor engem miért zavar ennyire?
Önérzetes sportolóként jobban esne a tapintatosság, és egy-két kedves mondat
A fent említett ezernyi feladat mellett persze nem könnyű sportolónak, nőnek, feleségnek, jó munkaerőnek, és aktív közösségi életet élő polgárnak maradni. (Gyakran hallok horrorsztorikat arról, hogy anyukaként sem lesz könnyebb 🙂 ) Ebben az időszakban pedig jobban esne néhány kedveskedő mondat.
