Kocziány Tibor koncertjeire érdemes elmenni, elképesztően jól bánik a gitárral! (Fotó: Kocziány Tibor)
Címlap Arc Sohasem késő:...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Annak idején az eltökéltségének, az elhivatottságának köszönhette, hogy egészen magas szinten megtanult játszani akusztikus gitáron, a technikáját Al Di Meola is bámulatosnak tartotta. A pécsi gitárvirtuózról, Kocziány Tiborról kevesebben tudják, hogy ugyanilyen kitartó a testedzés terén is: egy trombózis után, hatvan felett eltökélte, hogy kockahasat „pattint” – megcsinálta.

A közelmúltban két latin gitárestet is adott Kocziány Tibor: a Hotel Palatinusban és a Kórház téri Rum ’N’ More-ban is élvezhették a zenéjét az érdeklődők. Az arab lanton és akusztikus gitáron is fergetegesen játszó pécsi zenész elsősorban a spanyol dallamokra esküszik, de játszik magyar csárdást és gypsy jazzt is.

– A gitározás a szívem csücske, jó lett volna ebből megélni, de ehhez kellett volna annak idején egy komoly menedzser, aki el tud adni – mesélte a Pécs Aktuálnak a most 61 esztendős Kocziány Tibor. – Bár ez nem sikerült, a zene örök szerelem maradt, most is majdnem minden nap másfél órát gyakorlok szintfenntartás végett. Terveim is vannak még, szeretnék a közeljövőben összehozni egy nagyobb koncertet Pécsett, amelyre ismert zenészeket is meghívnék. Ez ügyben egyeztettem a Művészetek Háza vezetőségével, remélem, össze tudom hozni!

Az elmúlt években, évtizedekben szinte mindenki összefutott vele, aki járt a pécsi szórakozóhelyeken, éttermekben, bárokban: rendszeresen gitározott a régi Áfiumban, a Széchenyi téri Bazárban, a Művészetek Házában pedig vitte a Virtuózok Klubját. A legnagyobb magyar zenészekkel játszhatott együtt, így például idősebb Szakcsi Lakatos Bélával, Szűcs Antal Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes tagjaival, Lantos Zoltán hegedűvirtuózzal és Juhász Kornél dzsesszgitárossal is.

S hogy minek köszönhetően jutott el ilyen magas szintre a pécsi zenész? Egy, a katonaság idején megélt sztori indította el az úton…

– A srácok tudták, hogy gitározom, és egyszer lehívtak a kantinba, mondván, hallgassak meg valamit. Betették Al Di Meola, John McLaughlin és Paco de Lucia Friday Night in San Francisco című lemezét. Nem akartam elhinni, hogy ilyen tempóban is lehet gitározni. Nem sokkal később elhatároztam, hogy vagy én is eljutok erre a szintre, vagy abbahagyom a zenélést.

Azóta is játszik… S hogy tényleg nagyon magas szintre jutott, azt maga a „mester”, Al Di Meola is elismerte: a ’80-as évek elején személyesen találkoztak Budapesten a Hotel Intercontinentalban. Az amerikai sztár meghallgatta a pécsi művész egyik koncertfelvételét, majd azt követően bámulatos jelzővel illette Tibor játékát, technikáját, be is írta a noteszába a nevét, címét, s egy ideig leveleztek is egymással.

A fentiekből is érezhető, hogy az a fajta ember, aki ha a fejébe vesz valamit, azt véghez is viszi. Igazi fanatikus – az élet teljesen más területein is. A Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelőtanárként dolgozó, egyébként angol irodalom és kultúra szakon diplomát szerzett, korábban a Leőwey gimiben és a Széchenyiben is tanító Tibor nemcsak a lélek, hanem a test épségére is nagyon ügyel. Egészen irigylésre méltó, amit hatvan felett véghez vitt: olyan kockás hasat csinált néhány hónap alatt, hogy sajtot lehet rajta reszelni.

– Ez a kitartásról szól, no meg arról, hogy senkinek sem kell elhagynia magát akár ötven-hatvan felett sem! – mondja Tibor, aki imádja a küzdősportokat. – Kevesen hinnék, amikor a gitárral a kezemben koncertezek, hogy a thai-boksz a kedvencem: a mai napig csinálom, hetente két edzésre járok Blazsekovics Ferenchez, emellett négyszer kondizok. Tavalyelőtt, 2021-ben volt egy trombózisom, ami után fél évre minden mozgástól eltiltottak. Nehezen éltem meg, nagy érvágás volt ez nekem. Amikor viszont újra nekiállhattam, eldöntöttem, hogy hat hónap alatt kockahasat csinálok, ha törik, ha szakad! Kemény diétába fogtam, emellett nagyon sokat edzettem, s bár nem volt könnyű, de elértem a célomat! Mindenkinek azt tanácsolom, hogy higgye el, sohasem túl késő elkezdeni!

Kétségtelen, ő lehet rá az élő bizonyíték!

A Pécsi Polgári Kulturális Esték keretében Kocziány Tibor (balra) és Villuth András játékát lehetett hallgatni, élvezni (Fotó: Pécsi Polgári Kulturális Esték)
Ki hinné, hogy egy hatvan év feletti férfi van a képen? Tibor elhatározta, hogy kockahasa lesz – meg is csinálta!