Címlap Arc A cukorbetegs...

A cukorbetegségből az önellátó életmódig meg sem állt a pécsi paradicsomtermesztő

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csendes Ildikó husztóti „Paradicsoma” egyedülálló a régióban, de még országosan is kiemelkedő a munkája, egyben hobbija. Birtokán közel 800 féle paradicsomot termeszt, valamint házigazdája a Husztóti Paradicsom Fesztiválnak. A siker azonban nem jött azonnal, nagy akaraterő, és egy lesújtó diagnózis kellett ahhoz, hogy otthagyja virágzó pécsi vállalkozását, és családjával kiköltözzön vidékre.  

Korábban Ildikó rendezte a Megye Szép versenyeket, valamint ő felelt az Olaszországban rendezett, Venus Topmodell nemzetközi modellverseny lebonyolításáért is. Mindemellett több mint negyed évszázadon keresztül volt modellügynöksége. Élete azonban 180 fokos fordulatot vett, amikor a diagnosztizálták nála a cukorbetegséget.  

– A nagy nyüzsgést, illetve az ezzel járó életvitelt sosem szerettem. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam, hogy kilépjek a szépségipar világából, amit csak erősített, hogy azt vettem észre, hogy a vidéki önellátó életmód az egyetlen kiút, ha az ember egészségesen akar élni – meséli a kezdeteket Ildikó, akinél annak idején állapították meg a cukorbetegséget. Ám sem inzulin-, sem gyógyszeres kezelésnek nem szerette volna alávetni magát, ezért egyre világosabbá vált az út előtte. Végül otthagyta a szépségipart, és belevágott a zöldségtermesztésbe.

A siker persze nem jött azonnal, az elején négy-ötezer forintos bevétellel zárta a heteit. Ahogy autodidakta módon képezte magát, egyre jobban megismerkedett a paradicsomok igen változatos világával.

– Tagja lettem néhány nemzetközi csoportnak, amelynek köszönhetően a világ összes tájáról sikerült magokat cserélnem: Oroszországból, Brazíliából, de még Afrikából is beszereztem magokat, hogy azokat hazai földön neveljem föl. Immár közel nyolcszázféle paradicsomom van – fogalmaz Ildikó.

Fontos, hogy ezek nem hibridek, hanem örökségfajta paradicsomok, amelyek egy adott tájegységre jellemző fajták. Összesen egyébként 13 ezer fajta paradicsom létezik a világon.

A miniatűr, még a borsószemnél is kisebb változattól elkezdve az összegyűrt papírgalacsinhoz hasonlító fajtán át egészen a füge ízű és alakú paradicsomig mindenféle zöldségem van.

– Amikor még csak pár fajta zöldségem volt, a piacon gyakran szembesültem azzal a berögződéssel, hogy az igazi paradicsom tökéletesen kerek, hibátlan, és piros. Az igazság ezzel szemben az, hogy a paradicsom vad, szabadföldi változata sárga, nem egyenletes színű, az időjárási viszontagságoktól pedig megrepedezhet a héja – mondja Csendes Ildikó, majd hozzáteszi, hogy az emberek, „valódi” paradicsomokkal való megismertetése egyre inkább egy küldetéstudattá nőtte ki magát nála.  

Ildikónak nem csak paradicsomja van, nevel vagy ötvenféle csilit, padlizsánt, paprikát, tököt, cukkinit, valamint kísérletezik olyan különleges, egzotikus zöldségekkel is, amik egyébként nem teremnek ezen az égtájon: például inkauborkával, okrával vagy karellával. A fűszereket is nagyon szereti Ildikó, az indiai és az olasz gasztronómia áll a legközelebb a szívéhez.

Egyik kedvenc receptem a caprese, a mozzarellából, paradicsomból, bazsalikomból álló olasz előétel olívaolajjal, balzsamecettel és pirítóssal. Egyszerű, de hihetetlenül finom!

A zöldségek szeretetétől egy hangulatos, családi fesztiválig

Csak második éve szervezi meg Ildikó a Husztóti Paradicsom Fesztivált, mégis hihetetlen érdeklődés övezi: az augusztus végén megrendezett eseményen több mint ezer fő fordult meg. Pécsiek, illetve Pécs környékiek is nagyon sokan voltak, lehetett kóstolni a Kaba Farm paradicsomos kecskesajtjaiból, az Orma Gerilla Pékség paradicsomos bruschettáiból, és a Filter Jegybár paradicsomos koktéljaiból is.

Ildikó zöldségeivel, krémjeivel és süteményeivel a Búza téri piacon találkozhatunk, de husztóti telkén is tudunk vásárolni tőle. Találunk nála többek között csilis fetasajtkrémet, és indiai fűszerezésű csilis töltött párnácskákat is.