Címlap Arc Brandstätter ...

Brandstätter Gábor: A közszolgáltatás embere vagyok!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Exkluzív interjút készítettünk a Tettye Forrásház nem régen kinevezett új vezérigazgatójával. Elsősorban azért, mert ő az az új vezető, akit - másokkal ellentétben - valamiért nem sztárol a városvezetés, és az önkormányzathoz közelálló sajtó sem. Pedig az egyik legfontosabb céget vezetheti, ráadásul azt, amelyiknek szimbolikusan is különös jelentősége van, mivel emblematikus zászlóshajója volt az előző városvezetésnek a "vízműfoglalás" miatt. 

Követte annak idején a vízműfoglalást? Mi volt a véleménye?

Láttam a hírekben. Ez egy bélyeg. Mivel a múltat nem tudom megváltoztatni, én csak annyiban foglalkozom ezzel, amennyi hatása még ma is van, 11 évvel a cég átvétele után. Sok ma is itt dolgozó lelkének nem tett jót, ami és ahogyan történt; és máig vannak olyan adatbázis problémák a Tettyénél, amelyek arra az időre vezethetőek vissza.

Ön dolgozott a SUEZ alatt Budapesten, és fővárosi kézben lévő közműcégnél is. Egyetért azzal, hogy a hazai, különösen a stratégiai közszolgáltatások legyenek inkább magyar kézben, vagy ezt inkább másként látja?

Az a célorientált fókusz, amit egy szakmai – nemzetközi multinacionális – befektető társaság képvisel, az egy nagyon tiszta helyzetet és iránymutatást jelent a működésre, és a fő cél a profit. A közszolgáltatás célja ezzel szemben az, hogy a feladatot elvégezzék, és nem cél a nyereség elérése. Mégis azt mondom, és nem akarok ezzel kitérni a válasz elől, hogy

mindkét verziónak van előnye; és én ezeket az előnyöket szeretném a Tettyénél ötvözni. A multinál szerzett szakmai tudást, tapasztalatot lehet és kell is alkalmazni egy városi cégnél.

Mert van előnye annak,  hogy nem kell feltalálni újra a spanyolviaszt, hanem egy jól működő, alkalmazott tudást, technológiát csak rá kell „ültetni” a városi céges viszonyokra. Ebből lehet előnyt kovácsolni.   

Ön pécsi, de 18 éve nem él már Pécsen. Miért ment el akkor a városból?

Elvégeztem az egyetemet, kevés munkalehetőséget feltételeztem akkor Pécsen, ezért kerestem munkát, jártam állásbörzékre Budapesten, majd kaptam ott állást. Volt persze egy „elvágyódás” is bennem akkor, mert gyorsabbnak tűnt a fővárosban állást találni, meg az egy nagyobb léptékű hely, de Pécs mindig is az alma mater maradt.

A pozíció és a fizetés csábította vissza?

Tavaly tavasszal már kerestek egy másik vízműtől, és tavaly nyár végén futott be a pécsi megkeresés is, amit én egy jelnek vettem. Bár 15 éves vezetői – köztük ügyvezetői – tapasztalatom van, nem irányítottam még ekkora céget. Komoly szakmai kihívás ez, örömmel vállaltam el, azért is, mert így közelebb lehetek a szüleimhez, akiket könnyebben támogathatok, illetve most már csak édesanyámat.  

Ki kereste meg Pécsről, és mit mondtak, amikor először megkeresték?

Személyes ismeretség és ajánlás alapján kerültem képbe Pécsett, majd a szakmai referenciák után behívott interjúra a városvezetés. Végül mellettem döntöttek.  

Bár Önt is az MSZP holdudvarához sorolják, Önnel kapcsolatban feltűnt egy fontos különbség a többi, új vezetőkhöz képest. Míg az új cégvezetőket lelkesen mutatta be a városvezetés; az önkormányzati, vagy a városvezetéshez baráti távolságra álló sajtó elragadtatott cikkeket ír ezekről a vezetőkről, kedves interjúkat közölnek, Önről azonban nem. Önt nem sztárolja senki. Mi ennek az oka?

Ezt nem tőlem kell megkérdezni, de megmondom őszintén, egyáltalán nem bánom, hogy engem senki nem sztárol, így jobban koncentrálhatok a társaság megismerésére és a szakmai feladatokra – a közszolgáltatás embere vagyok.

A tulajdonosokkal – városvezetéssel – szakmai a kapcsolatom, és eddig őszintén elmondhattam nekik a terveimet a cég profil-bővítéséről, és nem mondtak nemet, nyitottak voltak az elképzelésekre. Ők is megértették, hogy muszáj új utakat találni, mert a különféle törvényi szabályozások miatt a cég alaptevékenységeiből nem tudunk elég bevételt generálni, amely fedezné a működési és fejlesztési költségeket.

Tehát szükség van másod- és harmadlagos tevékenységekre is, ez eddig is így volt. Ezt a kört szeretném majd idővel még inkább bővíteni.

Tehát úgy érzi, hogy megvan Önnel szemben a tulajdonosi – vagyis a városvezetői, önkormányzati – bizalom. Minek tulajdonítja akkor, hogy Ön – elődjével ellentétben – nem kiemelt vezetői státuszban van, hanem „sima“ munkavállaló, ami azért szokatlan. A vezető tisztségviselője sem Ön a cégnek, hanem az igazgatóság elnöke. Ez miért alakult így?

Valóban szűkebbek a vezetői lehetőségeim, mint az elődömnek, noha korábban is működött igazgatóság a cégnél. Tehát igaz, hogy az akkori struktúra kicsit más volt. Számomra ez a mostani konstrukció nem okoz problémát, nem fogom fel ezt presztízs-veszteségként sem, mert kezdettől fogva tudtam, hogy ez lesz.

Nyilván a városvezetésnek megvannak a bizalmi emberei, akik alkotják az igazgatóságot, én a szakmát képviselem. Ez így rendben van.

Ha elégedetlenek lesznek velem, akkor úgy sem fogunk együtt dolgozni; de egyelőre úgy érzem, szabadon tudok szakmai döntéseket hozni.

Az átvilágítás lezárult, ezt már bejelentették. Ön látta a Tettye átvilágításáról készült anyagot?

Nem. Semmit nem láttam belőle.

Nem érdekelte? Vagy miért nem nézte meg, hiszen ez egy amolyan nulladik pont az Ön számára.

Már mondtam, hogy ami a múltban történt, azzal én nem akarok foglalkozni, maximum annyiban, amennyiben az érinti a mostani helyzetet.Az én feladatom szeptember 24-én kezdődött, azért vagyok felelős, ami azóta történik a cégnél. Persze, ha esetleg különféle eljárásokat kell indítani hivatalból, cégvezetőként, akkor azokat megteszem majd; de nem a múltra, hanem a jövőre koncentrálok.

Hogyan fogadták a cégnél?

Nehéz időszak volt a cég életében 2020, részben a járvány, részben az önkormányzati választások utáni új felállás miatt. Elődöm pozíciója is kétségessé vált, legalábbis sokan így érezték a cégnél, ezért én azt tapasztaltam, hogy sokan örültek a kinevezésemnek, mert megszűnt a bizonytalanság.

Volt, akit elbocsátott a cégtől? Nem tudunk arról, hogy tömegesen rúgott volna ki embereket a Tettyétől.

Négy kolléga ment el nyugdíjba az érkezésem után, de közülük hárman negyven évet dolgoztak le, és nem én küldtem el őket. Egy kollégától váltunk meg munkáltatói kezdeményezésre, mivel nem volt meg a feladatköréhez szükséges felsőfokú végzettsége. Őt is belülről pótoltuk, mivel büszkék vagyunk rá, hogy 88 fő rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ami a munkavállalók közel 30%-a.

Nagyon sok fiatal dolgozik a cégnél, ami jó alap a jövőépítéshez, de a veterán kollégákra is nagyban számítok. Inkább vagyok a stabilitás híve, mint az állandó munkaerő-cserélgetésnek. Ez ugyanis egy speciális szakterület, amiben a tapasztalat rendkívül fontos.

Meg kell becsülni ezeket a szakembereket, és én is így állok hozzá a kollégákhoz. Mindenkinek van lehetősége bizonyítani, mindenki tiszta lappal indul. Én is!   

Melyek a legnagyobb kihívások idén?

Sok van, ezért csak négyet emelnék ki. Szeretnénk folytatni a „fokozott felújítási programunkat”, 128 éves rendszert kell folyamatosan karban tartani és újakra cserélni, amit csak lehet. Van tartalék bőven a cégnél, ezért ezt idén még tudjuk folytatni a megfelelő ütemben, de jövőre szükségünk lesz több milliárd forintra, hogy tartani tudjuk a felújítási tervet. Most ennek a részleteiről tárgyalunk az egyik bankkal, bizakodó vagyok, hogy sikerül megállapodnunk a hitelről és a finanszírozás részleteiről. Folyik a szennyvíztelep korszerűsítése, amely évtizedekre előre biztosít szennyvíztisztítási megoldást számunkra, nem lehetünk majd gátja a térség fejlődésének. A harmadik terület, amit megemlítek, az a csapadékvíz elvezetéséhez és felhasználásához kötődik, erre szeretnénk a társvállalatokkal, illetve a Pécsi Tudományegyetemmel kidolgozni egy modern programot, ami 5 éven belül érhet majd látványos szakaszba. Végül energetikai tárgyú ambícióink is vannak, hiszen a képződő biogázból már most is magunk állítjuk elő a felhasznált villamos energiánk negyedét. Szeretném magunkat a megye egyik legmeghatározóbb környezetvédelmi társaságaként is aposztrofálni.

Éreznek-e majd bármit is a pécsiek abból, hogy új vezetője van a Tettye Forrásháznak, vagy az a jó, ha fel sem fog tűnni?

Azt szokták mondani, hogy az a jó hír, ha nincs hír, és ez alapvetően igaz is a közmű ágazatban.  Az ügyfélszolgálatot szeretném komolyan megerősíteni, hogy még gyorsabb, pontosabb és ügyfélbarátabb legyen. Pályázati forrásból több a vízgazdálkodással, szennyvízkezeléssel kapcsolatos kampányt tervezünk lefolytatni következő két évben. Hetekkel ezelőtt megkezdtünk a Waze alkalmazásban is publikálni a közterületi munkáink. Ha másból nem is, de ezekből reményeim szerint érzékelhető lesz rövid időn belül, hogy vannak pozitív változások a Tettyénél.