Címlap Arc „Gyűlöl...

„Gyűlölöm a focit! Akkor is gyűlölni fogom, ha világbajnokok leszünk”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Régen is utáltam a focit most is utálom, illetve most inkább gyűlölöm. Persze ma már a teniszt vagy a Forma 1-et se bírom nézni, nem köt le, nem igazán érdekel annak ellenére, hogy korábban ezeket a sportokat szívesen néztem.

Miért gyűlölöm a labdarúgást? Elsősorban azért mert

egy ostoba, szar játéknak tartom, de ez tulajdonképpen inkább csak közömbössé tesz. A gyűlölet abból fakad hogy ez a sport a NER rendszer szimbólumává vált.

Szinte mindent alárendelnek, semmi nem számít amikor a Kedves Vezető kegyeltjeiről van szó.

A társadalmi helyét és szerepét rég elhagyta és olyan magasságokba jutott, ami egy egészséges közegben elképzelhetetlen.

Bizonyosan óriási siker egy Európa-bajnokságon két döntetlen és egy vereség. Azt mondják a szakértők, hogy erre büszkék lehetünk. Nem értek hozzá, biztos így van, ugyanakkor van egy sor olimpiai, világ és Európa-bajnok sportolónk, akinek a neve talán még el sem hangzott a nemzet televíziójában. Ők nem keresnek évi ötszázmilliót, adót is fizetnek, szorgalmasan készülnek, teszik a dolgukat hozzák az eredményeket, egy részük csöndben a rivaldafénytől távol. Pedig a teljesítményük biztosan ér annyit, mint két döntetlen és egy vereség.

Teljesítmény! Eljutottunk a lényeghez milyen teljesítményeket értékel a NER rendszer? A tanítást? A gyógyítást? A kutatást? Nem, nem … a focit! A mindent megelőző focit.

Szóval én ezt akkor is gyűlölni fogom, ha világbajnokok leszünk.”

Szerző: Dr. Bodnár Imre / A rovatban megjelenő vélemények nem a szerkesztőség tartalmai, és nem feltétlenül tükrözik a Pécs Aktuál szerkesztőségi álláspontját semCsak arra törekszünk, hogy több véleményt, álláspontot is bemutassunk egy-egy témában azért, hogy az olvasók minél több nézőpontot megismerhessenek és szabadon eldönthessék, melyikkel értenek egyet leginkább!