Lehet, hogy akkora volt, mint egy bálna, de Varasdi János így is emelkedett rendesen

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Aki látja büntetőket dobálni, annak hamar kiderül, hogy konyít valamennyit a sportághoz. A Rátgéber Kosárlabda Akadémia szertárosáról nem minden játékos tudja, hogy veretes múltja van a kosárlabdapályán: Varasdi János huszonhárom évig játszott az élvonalban, és tizenháromszor húzhatta magára a felnőtt válogatott mezét.

Az akadémián mindenkitől lehet tanulni – csak nyitott szemmel kell járni. A korkülönbségből fakadóan természetesen nem minden játékos van tisztában azzal, hogy nem akárkitől kapják a felszereléseket: Varasdi János a pécsi férfi kosárlabdázás egyik legendás alakja. Mondjuk, amikor büntetőzik egy kicsit, sokaknak leesik, hogy valamit tudhat…

– Ezek a gyerekek már nem nagyon ismernek minket, de nincs ezzel semmi gond – mondta a 67 éves Varasdi János. – Azért amikor büntetőket dobálgatok, látom, hogy nézegetnek. Szerintem kicsit furcsállják, hogy rendszerint a gyűrűben landol a labda. Mindig is jó büntetőző voltam, akadt olyan meccsem, amikor tizennyolcból tizennyolcat bedobtam. De amióta műtöttek porckorongsérvvel, nem nagyon állok már oda a vonalra.

Varasdi János, vagy ahogy a pécsi kosaras közegben szinte mindenki ismeri, „Cet” (valaki elnevezte, mert akkora volt, mint egy bálna – aztán ráragadt a becenév) legendás figura volt a pályán. Sokan azért mentek ki a mérkőzésekre, hogy lássák a trükkjeit, a csibész megoldásait.

– Akkoriban sokkal szabadabb, kötetlenebb volt a játék. Simán belefért, hogy megtekertem az ellenfél dereka körül a labdát, vagy hogy jobb oldalon feltettem a palánkra, a bal oldalon meg behúztam a gyűrűbe. Emelkedtem rendesen, s bár csak százkilencvenkettő vagyok, azért a kocka tetejét könnyedén elértem.

Valóban volt emelkedés – a labdával Varasdi

Summa summarum, nagyon jó játékos volt, ennek köszönhetően huszonhárom évig szerepelt az élvonalban (a PVSK-ban és a Postásban), és tizenháromszor a válogatott mezét is magára húzhatta. Vagyis elért olyan dolgokat, amelyekért nap mint nap keményen dolgoznak az akadémisták.

– Tizenöt évig nem a sportban, a kosárlabdában dolgoztam, de nagyon örülök annak, hogy visszakerültem ebbe a közegbe! Jó a régi ismerősökkel, haverokkal találkozni, szinten minden klubnál van még olyan edző, vezető, akivel ismerjük egymást. És persze jó azt is látni, hogy milyen hihetetlen körülmények között dolgozhatnak, játszhatnak a mai tehetségek! Elképesztő ez a pécsi létesítmény, kiválóak az edzők, vannak fizioterapeuták, erőnléti edzők, modern kondigépek, szóval minden adott ahhoz, hogy a gyerekek csak a kosárlabdára koncentráljanak. A mi időnkben ilyesmire gondolni sem mertünk! Emlékszem, annak idején magam vittem az edzésre a szerelést, amit a délelőtti tréning után kitettünk száradni, aztán a délutánit követően hazavittük és otthon kimostuk. Szó sem lehetett arról, hogy minden nap szépen összehajtogatott tiszta mezt kapjunk! Megbecsültük a szerelést: egyszer lent voltunk Jugóban, a KK Marinánál, ahol kaptunk egy garnitúra mezt, talán nyolc-tíz évig abban játszottam…

Természetesen arról is van véleménye, hogy milyen fiatalok veszik körbe az akadémián. Ha teheti, szívesen nézi az edzéseket, mert mint mondja, jó látni, ahogy dolgoznak a gyerekek.

– Nagyon sok ügyes gyereket látok, akikről lerí, hogy komolyan veszik a kosárlabdát, jó játékosok akarnak lenni! Az egyéni képzéseken pontosan látszik, hogy kibe mennyi tehetség szorult. Örülök neki, hogy rendszerint minden alkalmat megragadnak, gyakorolnak, amikor csak lehet, de ezt nem is lehet másképp csinálni! Annak idején mi is mindenhol kosaraztunk, ahol csak lehetett! Ha pedig nem volt kosárlabda, akkor fociztunk, pingpongoztunk, a lényeg az volt, hogy valamit sportoljunk!

A Varasdi családon belül meghatározó szerepet játszik a sport. Ifjabb Varasdi János annak idején a futballt választotta, a PMSC-ben volt kapus, jól ment neki, serdülő válogatottságig vitte, ám korán abbahagyta és kiment inkább dolgozni Amerikába. Testvére, Anett kosarazott, de felnőtt szinten ő sem mutatkozott be. Lánya, a 18 éves Habling Lara azonban már átesett a tűzkeresztségen, pályára lépett a PEAC-Pécsben az NB I. A csoportban. A Rátgéber Akadémia játékosa nagy tehetség, az összes korosztályos válogatottban húzóember volt, a junior csapattal a legutóbbi szezonban bronzérmet szerzett – pályafutását és tanulmányait pedig az Egyesült Államokban, Tennessee államban folytatja (Chattanooga). „Azért is jöttem az akadémiára dolgozni, hogy testközelből láthassam a fejlődését. Korábban rengeteget foglalkoztam vele” – árulta el Varasdi János, akinek másik unokája, az Amerikában élő Valentina még csak hat éves. Nem csodálkoznánk rajta, ha néhány év múlva ő is feltűnne a palánkon világában…

A két kosaras: a nagyapa és a nagyobbik unoka, Lara

Előző sztori

Több százan segítenek Sellyén, MEGMOZDULT Magyarország!

Következő sztori

VIHAR: eddig több mint háromszáz sérült házról érkezett bejelentés Baranyában

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1