Címlap Arc Már bőszen &#...

Már bőszen „csicskapártozza” a Jobbikot Jakab Péter, aki azért a fizetését felveszi!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Jakab Péter-féle Nép Pártján azt állította vasárnapi közleményében, hogy feloszlatta magát a Jobbik 8 alapszervezete. Itt azonban nem állt meg – ismertette a közleményt a hvg.hu. A szervezet szerint Újszilvás, Dunaharaszti, Kisléta, Újfehértó, Nyírbátor, Érpatak, Taktabáj, Nagykőrös alapszervezete szűnt meg és ezzel együtt 60-an kiléptek a pártból.

Mindemellett azzal vádolják a Jobbik elnökségét, hogy „azokat a jobbikosokat, akik 10-15 éve lelkiismeretesen, szabadidejüket áldozva dolgoztak a kormányváltásért, semmibe nézi, közösségeiket kamuszervezeteknek titulálja. Azokat a jobbikosokat, akik kritizálni merészelik a pártvezetést, a közösségi médiában elhallgattatják, letiltják”.

A közlemény végén azt írták, hogy

„A JOBBIK MÁRA A FIDESZ CSICSKAPÁRTJA LETT”.

A hvg.hu emlékeztet arra, hogy Jobbik vasárnap jelentette be, hogy az országos választmányi ülésén egyhangú szavazással arról döntöttek, felszólítják Jakab Pétert, hogy a Jobbik közösségétől kapott listahelyért járó mandátumot azonnali hatállyal adja vissza.

A párt a közleményében felidézte, hogy mit mondott Jakab 2018-ban. Akkor úgy nyilatkozott szóvivőként, hogy „aki a Szent Koronára tett esküt nem tartja be, az a választóknak tett ígéretét sem fogja betartani, az egy hiteltelen politikus”.

„Péter! Ez a közösség egykoron felnézett rád és követett. Mára viszont csak annyit lát belőled, hogy más hoz helyetted döntéseket, megpróbálsz különféle fortélyokkal erőforrásokat elvinni a közösségünktől és ugyanolyan esküszegő készülsz lenni, mint azok, akiket éveken át joggal kritizáltál te is emiatt”

– fogalmaznak a közleményben a Jobbikosok.

A mandátumáról korábban

Jakab azt mondta, nem adja vissza, függetlenként marad az Országgyűlésben. Vagyis a fizetését felveszi a továbbiakban is.



Csütörtökön jelentette be Jakab Péter, a Jobbik egykori elnök-frakcióvezetője, hogy kilép a pártból. Jakab a Facebookon közölte a hírt, válaszul arra, hogy Gyöngyösi Márton pártelnök egy nyílt levélben választás elé állította, sürgetve, hogy döntse el mit akar, ha új pártot építene, akkor inkább távozzon a Jobbikból.



Az elmúlt nagyjából egy hónapban alaposan megromlott Jakab Péter és a Jobbik viszonya. A politikus az elnöki székből és a frakcióvezetői posztról is távozott, többször is kritizálta a Jobbik új vezetését. Időközben elkezdte felépíteni a Nép Pártján elnevezésű oldalát, de tagadja, hogy egy új pártot építene. Ugyanakkor a hvg.hu információi szerint akár már augusztus 20-án bejelentheti új pártját.

(via HVG)