Címlap Arc Már nem hihet...

Már nem hihetünk a saját szemünknek és fülünknek sem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár hónapja volt vezető hír, hogy Karácsony Gergelyről egy olyan videó került fel a netre, amelyen a budapesti főpolgármester egy magát Vitalij Klicskónak kiadó emberrel beszélget, ám a hívó fél valójában nem a kijevi főpolgármester volt, hanem két orosz humorista, akik néhány kényelmetlen kérdéssel igyekeztek zavarba hozni a politikust. A deepfake technológiával dolgozó páros korábban már Emmanuel Macront, Boris Johnsont és számos más nyugati politikust is átvert.

Ma már ott tartunk tehát, hogy a saját szemünknek, se a fülünek sem lehet hinni!

Dr. Herke Csongorral, a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának professzorával, egyetemi tanárral, közismert ügyvéddel, büntetőjogásszal beszélgettünk a Mesterséges Intelligenciáról, a Deep Fake-ről, chatGPT-ről, és a cyberflashingről, illetve arról, hogy a hazai jogi szabályozás mit tud kezdeni ezzel a jelenséggel és technológiával, amely bárkit elérhet és el is ér. Az ismert büntetőjogász szerint „még nem ég a ház, de már be van locsolva benzinnel!”

A rohamosan fejlődő mesterséges intelligencia még inkább felerősítette az álhírek terjedését a társadalomban, mivel nem csak a szemünkre, hanem a fülünkre is hatással van így sokkal meggyőzőbb a manipuláció. Az MI pár órányi (de lehet, hogy már csak pár percnyi) valós kép és hangfelvétel alapján bárkinek legyártja a digitális hasonmását, aki úgy beszél, úgy mozog és azt csinálja, amit csak akarunk. Ez a Deep Fake.

Ma már egyszerűen szinte lehetetlen észrevenni, hogy amit látunk, az nem valóság.

Sőt: ma már csak az MI az, amely segíthet eldönteni, hogy deep fake-et látunk-e nagy valószínűséggel, vagy sem.

Podcastunk itt hallgatható meg először, de hamarosan minden hivatalos podcast felületre – így a Spotify-ra is – felkerül majd.