Címlap Arc Meggondolta m...

Meggondolta magát Hegedüs Zsuzsa: Újra számíthat rá Orbán – írta egy újabb levélben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bécsben világította meg részletesen, mire is gondolt Orbán Viktor akkor, amikor kevert fajokról beszélt Tusnádfürdőn.

Ez annyira meggyőzte Hegedüs Zsuzsát, hogy újabb levelet írt, ugyanis meggondolta magát; így kvázi visszavonta a lemondását.

Hegedüs levele így szól:

„Kedves Viktor!

Most olvastam a mai, Bécsben adott nyilatkozatodat, amivel nyilvánosan elhatárolódtál a „nem tudom, hogy” a szövegbe került inkriminált mondatoktól.

Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna okozni, mert, mint ezt Neked is leírtam tegnap és mindenütt el is mondtam, 20 év alatt egyetlen egyszer sem volt az a benyomásom, hogy bármilyen diszkrimináció, vagy etnikai előítélet megfordulhat a fejedben.

20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy

az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom.

Ezt természetesen a nyilvánosság előtt, már ma este (csütörtökön – a szerk.) el is fogom mondani, nevezetesen az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

Hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is. A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem:

büszke vagyok Rád.

Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz.

Hogy erre is reagálni fog-e Orbán Viktor, mint az első – lemondó – levére, az egyelőre kérdéses. Ha reagál, azt is bemutatjuk majd.

(via / fotó: mandiner.hu)