Címlap Arc Okirattal vis...

Okirattal visszaélés miatt nyomoznak a volt mohácsi polgármester éjjeli akciója miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség megerősítette az információinkat.

Settenkedve, fejlámpával mentek be a választások éjszakáján a mohácsi városházára – írta meg a Pécs Aktuál. Tetemes mennyiségű dokumentumot vittek el elemlámpás emberek a polgármester irodájából vasárnap éjjel, már a választások végeredménye után. Az akciót több térfigyelő-kamera is megörökítette.

Mint később kiderült, Csorbai Ferenc leköszönő polgármester ment be a választások éjjelén a Hivatalba, ezt ő maga ismerte el, és szerinte jól is tette.

A rendőrség ezzel nem érthet egyet, ugyanis nyomozást rendeltek el az ügyben – tudta meg lapunk. A Baranya Megyei Rendőrkapitányság érdeklődésünkre közölte:

„Az eset kapcsán 2020. október 2-án érkezett feljelentés a Mohácsi Rendőrkapitányságra, amellyel kapcsolatban a rendőrkapitányság 2020. október 5-én

nyomozást rendelt el okirattal visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni.”

Eltüntethettek valamit?

Pávkovics Gábor, Mohács új polgármestere az üggyel kapcsolatban azt mondta:

Eltüntethették azokat azokat az iratokat, dokumentumokat, amelyek nem oda valók és a későbbiekben esetleges bizonyítékokra lelhetünk bennünk

– magyarázta korábban az új polgármester. Hogy milyen iratokra, dokumentumokra gondolt, azt nem fejtette ki bővebben.

Úgy tudjuk, a feljelentést mégsem ő, hanem az aljegyző tette meg egyébként, de ennek különösebb jelentősége nincs.

Mohácson ma tartják az alakuló ülést, később erről is beszámolunk majd.

Keressük Csorbai Ferencet az ügyben, hogy mi a véleménye a nyomozásról. Ha válaszol, frissítjük a cikket.