Címlap Arc PORONDMESTERT...

PORONDMESTERT csinálna Hoppálból Demeter Szilárd? Beszólt-e a PIM igazgatója, vagy sem a pécsi politikusnak?

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Demeter Szilárd Hoppál Péterre bízná a megnyitókat” címmel jelent meg egy interjú az Indexen a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójával. A kormánypárti kultúrpolitikus, Demeter Szilárd, az interjúban beszélt egyebek mellett

  •  Tóth Gabi énekesi kvalitásairól,
  • Petőfi popikonikus köpönyegéről, és mindazokról, akik onnan bújtak elő,
  •  arról, hogyan és miből támogatják a magyar könnyűzenét tavasztól, ha a kormány ad rá pénzt, és amúgy is,
  • végül (érzésünk szerint) meglehetősen furán nyilatkozott Hoppál Péterről, akiről elmondta azt is, hogy miért „hálás” neki.

Mit fog csinálni Hoppál Péter?

A kultúráért és innovációért felelős miniszter korábban közleményben erősítette meg, hogy Hoppál Péter új beosztásában olyan hazai és nemzetközi programsorozatok

LEBONYOLÍTÁSÁRA FELÜGYEL, MINT A PETŐFI SÁNDOR KÖLTŐRE EMLÉKEZŐ PETŐFI 200, A KÖLCSEY FERENC ÁLTAL KÉTSZÁZ ÉVE ÍRT HIMNUSZRÓL SZÓLÓ MEGEMLÉKEZÉS, VAGY A SZÁZÉVES MODERN TÖRÖK ÁLLAMISÁG ELŐTT TISZTELGŐ MAGYAR–TÖRÖK ÉVAD.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a kultúráért felelős államtitkári tisztség február 1-jétől történő betöltésére Závogyán Magdolnát kérte fel. 

Hoppál Péter: Demeter Szilárddal nagyszerű a szakmai és személyes kapcsolat

Mielőtt idéznénk Demeter Szilárd interjújából a Hoppálra vonatkozó részt, érdemes felidézni, hogy Hoppál Péter a napokban szintén interjúban árulta el, mi lesz az új feladata kormánybiztosként, miután leköszön a kulturális államtitkári pozícióról. Ebben pedig beszélt Demeter Szilárdról is, miután rákérdeztek nála, hogy mit fog csinálni a Himnusz születésének 200. évfordulója, és a Petőfi 200 program körül, amelynek jelenleg is van hivatala, a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Milyen formában működik majd együtt kormánybiztosként a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgató elnökével, Demeter Szilárddal?

Jelenleg is nagyszerű vele a szakmai és személyes kapcsolat. A miniszterelnök és a kulturális miniszter egyértelmű elvárása az immár kitűnően megtervezett programsorozat maradéktalan lebonyolítása, megvalósítása a gazdasági válság ellenére is. Nyilván vannak még olyan források, melyek nincsenek odarendelve, ezek becsatornázása is a feladatok közé tartozik.

A Petőfi 200 esetében mi lesz a felállás Demeter Szilárd és ön között?

Ezt akkor látom majd pontosan, mikor megkapom a részletes feladatkört, amelyet a KIM és a Miniszterelnökség véglegesít a következő egy hónapban. Idetartoznak a Himnusz 200 állami rendezvényei is jövő januárban, melyeket természetesen már előkészítettünk. Az a feladat, hogy ezek zökkenőmentesen, több minisztérium részvételével, határokon átnyúlva valósuljanak meg az MTVA-val együttműködésben. Ez is igen nagy koordinációt igényel.

Demeter Szilárd: egyeztetjük óráinkat Hoppál Péterrel

A PIM igazgatója pedig a következőt nyilatkozta az Indexnek.

Hogyan érinti önt a Petőfi 200 programsorozat, mik lesznek a közös felületek (Hoppál Péterrel)?

Nagyon örülnék, ha a kormánybiztos úr beszállna a Petőfi-bicentenáriumba.

Említette is, hogy ez lesz az egyik feladata.

Rengeteg esemény lesz ezzel kapcsolatban 2023-ban, sok projektet finanszíroztunk a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül. Számomra nagy segítség lenne, ha Hoppál Péter kormánybiztosként átvállalná a megnyitók egy részét.

A Petőfi-bicentenárium eseményeinek irányítása továbbra is magához tartozik?

Természetesen továbbra is az én feladatom az iránytartás, mivel az a kormányhatározat, amely erre a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként kijelölt, jelenleg is érvényben van. Ezért is lettem az eseménysorozatra felállított két ideiglenes NKA-kollégium elnöke.

Ez a két ideiglenes kollégium – a Petőfi 200, illetve a Magyar Géniusz – addig működik, amíg a Petőfi-bicentenárium eseménysorozata véget nem ér, hiszen erre a feladatra hozták őket létre.

Tehát miben működnek együtt Hoppál Péterrel?

Egyeztetjük az óráinkat a kormánybiztos úrral, elmondom, hogy mi az, amire tavaly megítéltünk támogatást a Nemzeti Kulturális Alapból, milyen rendezvények és események várhatók, majd

„nagy szeretettel és megkönnyebbüléssel felajánlom, hogy az események jelentős részét vezényelje le”

– magyarázta Demeter Szilárd az Indexes interjúban.

Azt teljes bizonyossággal nem mernénk kijelenteni, hogy Demeter Hoppálra vonatkozó mondatai „beszólásnak” minősülnének, de mindenesetre lehet olyan érzése az egyszeri olvasónak, hogy csak amolyan „porondmesteri” minőségben látná szívesen Hoppál Pétert a Petőfi 200 kapcsán. Igyekszünk megkérdezni Hoppál Pétert, hogy ő hogyan értelmezte ezeket a szavakat és lát-e ellentmondást az általa korábban elmondottak és a PIM igazgatójának mostani nyilatkozata között. Ha sikerül elérnünk a pécsi politikust, és reagál a kérdésekre, akkor frissíteni fogunk.