Ha valaki keresi, Orfűn, a kajakosok főhadiszállásán, vagy mellette a sporttáborban szinte mindig megtalálja. Nem csodálkoztunk volna azon, ha Sánta Viktornak kajak lett volna a jele az óvodában (nem az volt), harmincnégy éve van vízen, és még most is versenyez.
Azt hinné az ember, hogy ez egy gyerekkori szerelem. Sánta Viktor Szegeden született, a magyar kajak-kenu sport egyik vidéki központjában, ahol nyilván egyenes út vezetett ahhoz, hogy ő is hajóba üljön. Majdnem…
– Tenisztálentum voltam, szerintem ha a szüleim nem költöznek át Szegedről Pécsre 1983-ban, sosem ülök kajakba – mesélte a Pécs Aktuálnak Sánta Viktor. – Itt is folytattam a teniszt, de valahogy nem fogott meg, aztán a szomszédok miatt tizenhárom-tizennégy évesen lementem a kajakosok közé.
Na, azóta ott van. Szerencséjére télen vágott bele, tehát nem rögtön a vízen kezdte, amit nem bánt, mert nem voltak olyan túl jó barátok. A kondizás viszont abszolút bejött neki, imponált, hogy két hónap edzés után fel tudott mászni a kötélen lábhasználat nélkül, nőtt a muszkli.
– Éreztem, hogy nem lesz ez rossz. A vízzel nehezebben barátkoztam meg, elég sokat borultam. Lábteniszezni viszont jól tudtam, ami kajakos berkekben kötelező kiegészítő sportág, így az „öregek”, Szigethy Béla, Schneider Imi hamar bevettek negyediknek. Ennek aztán volt egy olyan pozitív hozadéka is, hogy onnantól kezdve már nem ették meg az uzsonnámat…
Egy-két éven belül a jó eredmények is jöttek. Amikor 18 volt, korosztályában az ország legjobb 15-20 versenyzője között tartották számon, majd felnőttként még előrébb lépdelt. A sprintszámban, 200 méteren egyesben rendszerint a 3–6. helyek valamelyikén végzett, párosban pedig 2004-ben Babella Balázzsal hatodikak lettek 500-on. Nem akárkik mellett.
– Az aktuális olimpiai bajnok páros, Storcz Botond és Kammerer Zoltán az előfutamban csak egyetlen tizeddel tudott megelőzni minket. Nagyon sokat számított ez a pár centi: ennek köszönhetően ők egyből a döntőbe kerültek, mi meg középfutamozhattunk, reményfutamozhattunk, mindezt másfél óra alatt. Végül hatodikak lettünk.
Nem most volt mindez, ennek ellenére a felnőtt mezőnyben még mindig rendre ott szerepel a neve. Elnyűhetetlen. Bár már 46 éves, idén is indulni akar az országos bajnokságon négyesben, valamint a masters ob-n is hajóba száll: tavaly itt végre magyar bajnok lett, K2 mixben 500 méteren Szmrtyka Rebekával az első helyen értek célba.
– Az ő kora miatt a fiatalok, a huszonévesek között kellett mennünk. De nem volt gond, simán nyertünk! Az utolsó kétszázon már nem voltak sehol a többiek, eltoltam a hajót – mondja nevetve.
S hogy mi tetszett meg neki ebben a sportágban, mi ragasztotta a vízhez évtizedekre? „Tetszik ez a fajta mozgás. Úszni nem nagyon szeretek, de amikor egy hajó harmonikusan mozog a víz tetején, azt jó látni. Érezni a dinamikát…”
Az Orfűn töltött hosszú évek során idősebb Csaba András végigkísérte a pályafutását. Rengeteget tanult a tavalyelőtt elhunyt mestertől.
– Többek között azt, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg! Ha van valakinek kedve, jó passzban van, akkor rá lehet tenni még egy lapáttal, de ha nem megy, akkor inkább hagyni kell. Én is hasonlóképpen gondolkodom, az erőltetést nem szeretem – fogalmaz „Vikesz”, aki annak idején, 2003-ban és 2004-ben sok lapáttal rátett, aminek megvolt az eredménye: – Többször is ott edzhettem Séra Miklós csoportjánál Csepelen, a válogatott sprinterek között. Akkor biztosan büszke volt rám Bandi bá!
Az orfűi vízitelepen rendszerint több tucat gyerek veszi körül, de sajátja is akad, nem is egy: négygyermekes büszke édesapa! A legidősebb, Petra (25) az NB I. A-csoportos PEAC-Pécs játékosa, Gréta (13) a Rátgéber Kosárlabda Akadémia serdülő csapatának tagja, a két legkisebb, Zorka (4) és Zalán értelemszerűen még nem sportol. De fog! „Hallgatólagos megállapodás, hogy a középiskola befejezéséig, vagyis tizennyolc éves korukig versenyszerűen sportolniuk kell. Ez bizony a kicsiket is érinteni fogja, de nem hinném, hogy ez problémát jelentene, édesanyjuk, Szabó Adrienn ugyanis országos bajnok távolugró volt. Zorka már most olyan gyorsan fut, hogy alig tudom utolérni!” – meséli a testnevelő tanár végzettségű Sánta Viktor, aki 22 évig oktatta a gyerekeket a „kis Pollackon”. Manapság már inkább sportmenedzseri végzettségének veszi hasznát: a Poszeidon Kajak-Kenu Alapítvány kuratóriumi elnöke, üzemelteti az orfűi sporttábort, amely a kezei között alaposan megszépült, szervezi a szabadidős rendezvényeket, valamint ha szükség van rá, besegít a kajakosoknál a szakmai munkába. Szóval nem unatkozik.
