Címlap Balhé Baranyába is ...

Baranyába is ellátogat a „Gyurcsány-terrort” bemutató vándorkiállítás

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2006-os „Gyurcsány-terror” eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást rendez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére.

A vérvörösre festett köztársaság

„A 2006. október 23-án vérvörösre festett köztársaságról” szóló vándorkiállítás, amelynek anyagát a települések közterületein fogják bemutatni, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulóján, vagyis szeptember 17-én indul útjára.

Az egyebek mellett fényképeket, „a rendőrterror során használt” fegyvereket és eszközöket bemutató tárlat mellett fórumokat is tartanak majd, amelyeken „2006 hősei”, a jogsértések érintettjei számolnak be a történtekről.

Igazságtételi bizottság alakul – Gyurcsányt is felelősségre vonhatják?

Ezzel egy időben javaslatot tesznek egy civil igazságtételi bizottság felállítására, amely a „rendőrségi bűncselekményeket”, az eseményeket követő bírósági gyakorlatot, illetve a közhatalom által elkövetett alapjogsértéseket vizsgálja majd – mint ismert Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jogi felelősségre vonása elmaradt – közölte ifj. Lomnici Zoltán szóvivő.

A CÖF-CÖKA várja mindazok jelentkezését, akik 2006-ban jogsérelmet szenvedtek el, de történetük eddig titokban maradt. Továbbá adománygyűjtést is indítanak a vándorkiállítás finanszírozása érdekében.

(MTI, kiemelt kép: Pesti Srácok)