Címlap Balhé Brutális kamu...

Brutális kamu-levél terjed Kásler Miklós nevével

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az EMMI feljelentést tett.

Minden valóságot nélkülöző, hazug levelet terjeszt egy ismeretlen a közösségi oldalon, amire odahamisította Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter aláírását – írja közleményében az Emmi. Ez a kamu szöveg:

A „halottvizsgálatokat végző orvosoknak” címzett hamis levél írója azt látszatot kívánja kelteni, mintha a miniszter utasítására el kellene titkolni a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak számát. Pedig nagyon nem erről van szó. Hanem teljesen másról, ahogy azt a Pécs Aktuál pár napja már megírta:

A kormány és az egészségügyért felelős miniszter a fertőzés megjelenésének első pillanatától kezdve elkötelezett volt abban, hogy mindig gyors és valósághű tájékoztatást nyújtson a lakosságnak. Többek között ezt szolgálja a kormány hivatalos tájékoztató oldala, a koronavirus.gov.hu, valamint a naponkénti sajtótájékoztató is – írja most az Emmi.

A hamis levél terjesztője a legundorítóbb módon próbál pánikot kelteni, ami már büntetőjogi kategória, és a hatóságok a legszigorúbban fognak fellépni ellene

– olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben.

A mostani kamu levél eredetileg a Magyar Patológusok Társaságának honlapján jelent meg.  A Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által aláírt levél a következő utasítást tartalmazza az ismerten COVID-19 fertőzésben szenvedő elhunytaknál a halál okának megállapításához – ismertette akkor például az Index is:

  • Ha az elhunyt kórtörténetében olyan kritikus betegség, krónikus betegség vagy állapot szerepel, amely önmagában is halálhoz vezethetett volna, akkor a halottvizsgálati bizonyítvány 25. I. pontjában az ismert krónikus betegségeket és azok akut szövődményeit kell feltüntetni. A koronavírus fertőzés tényét a 25. II. rubrikában kell feltüntetni, amely a „Kísérő betegségek vagy állapotok, amelyek az alapbetegségtől függetlenek, de hozzájárulhatnak a halálhoz” címet viselik.
  • Ha az elhunyt kórtörténetében nincsen olyan betegség vagy állapot, amellyel az elhalálozás magyarázható volna, úgy a koronaívurs fertőzés tényét alapbetegségként kell feltüntetni.

„Ez nagyon helyes megközelítés, objektíve egy jó intézkedésnek tartom” – mondta akkor az Indexnek Wéber András demográfus, a haláloki statisztikák szakértője.

A szakember szerint teljesen normális eljárás, hogy ilyen esetben elsődleges haláloknak a korábban meglévő alapbetegséget tüntetik fel, és a COVID-19-et csak kísérő betegségként szerepeltetik. „Ez abszolút segít a helyzet tisztázásában, és nem alkalmas statisztikák meghamisítására”

–  mondta Wéber András.

Az eredeti levél egyébként így néz ki:

Az általunk megkérdezett orvosok szerint ez az utasítás arra kell, hogy tudni lehessen és később pontos nyilvántartásban vezetni, hogy mely típusú alap betegségek esetében “veszélyes különösen” a COVID-19 vírus.

– Vagyis a cél az, hogy különféle veszélyeztetettségi csoportokat és szakmai statisztikákat lehessen felállítani a későbbiekben

– mondta egymástól függetlenül is a két orvos.

Mindezt az is alátámasztja, hogy a fenti levél nyilvánosan is elérhető bárki számára, még csak orvosnak sem kell lenni hozzá.