Címlap Balhé Buszokat adta...

Buszokat adtak el Pécsett, de titkolják, hogy kinek és mennyiért!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elsőként egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy zöld Tüke Buszokat lát az autópályán, ami igen szokatlan jelenség, hiszen városi járatokról van szó. Ez alapján kezdtünk „nyomozni”. Nem hivatalos, de megerősített információink szerint valóban több buszt is eladott az önkormányzati cég, egyelőre tisztázatlan körülmények között.

Több „anomáliáról” is hírt kaptunk az utóbbi időben a Tüke Busszal kapcsolatban. Ezeket hamarosan önálló cikkekben mutatjuk be, a mostaniban a rejtélyes buszeladással foglalkozunk – egyelőre csak röviden.

Megerősített információink szerint legalább féltucat autóbuszt adott el a Tüke Busz, de egyelőre tisztázatlan, hogy kinek, mennyiért és milyen felhatalmazás alapján, vagyis kinek a tudtával és beleegyezésével.

Bár mindezekre tegnap rákérdeztünk a cég vezetésénél, válaszokat nem kaptunk.

A kép kattintásra nagyítható!

Úgy tudjuk, a most elpasszolt buszok könyv szerinti értéke 2-4 millió forint körül van darabonként, de nem ennyiért, hanem ennél jóval alacsonyabb áron adták el. Belső informátorunk szerint kevesebb mint 1 millióért mentek el darabonként.

A cég nem hajlandó válaszolni arra, hogy

  • az eladási árat hogyan állapították meg?
  • Ha esetleg a könyv szerinti értékhez képest alacsonyabb árért (vagyis veszteséggel) adták el a buszokat, azt mi indokolta?
  • Van-e önkormányzati hozzájárulás az eladáshoz? Ha igen, akkor azt ki írta alá és milyen dokumentumban?

Kisgyerekeket büntettek meg egyesével, pedig volt jegyük

A Tüke Busz legutóbb akkor került a hírekbe, miután kiderült, hogy egy komplett iskolás gyerekcsoportot büntetett meg az egyik ellenőr, noha volt jegye a gyerekeknek. Épp csak a kísérőtanárnak nem volt ideje elérni a lyukasztóhoz – miután biztonságba felszállította a kicsiket a telt házas járatra -, mivel a kalauz gyorsabb volt.

Kértük a céget, hogy reagáljanak erre az esetre is, amely ráadásul a közösségi oldalakon is kering, illetve arra a javaslatra is szerettünk volna reakciót kapni, amit Bognár Szilvia önkormányzati képviselő, volt alpolgármester fogalmazott meg az esettel kapcsolatban, de erre sem válaszoltak. Bognár a helyi szabályokat módosítaná, hogy különbséget lehessen tenni gyerekek és felnőttek között, ha az indokolt.

UPDATE: Reagált a Tüke Busz

Cikkünk megjelenése után néhány perccel jelentkezett Bánkuti István, a Tüke Busz megbízott vezetője. Azt mondta, a városházával egyeztetve adták el ezeket a buszokat, de ezek forgalomból kivont járművek voltak.

– Több mint 200 buszunk van. Ebből a tartalékokkal együtt 140-re van szükségünk a jelenlegi kapacitás mellett. Tehát egy csomó buszunk csak áll. Ennek van tárolási, karbantartási és egyéb költségei, amit fizetni kell.

A cégünk veszteséges, attól függ az „életünk”, hogy az önkormányzat mennyi támogatást tud adni. Állandó megélhetési gondjaink vannak, ezekre keresünk megoldásokat

– magyarázta Bánkuti, aki szerint azonban jó üzletet kötöttek a buszok eladásával, és még továbbiak eladásával is számolnak.

– A jelenlegi holland buszok egy részét szeretnénk még eladni, Moldáviában is próbálkoztunk. Ezek ki vannak vonva a forgalomból, nem működnek. Az igaz, hogy ezek könyv szerinti értéke magasabb, mint amennyiért el tudjuk adni, de ez a szabályozás miatt van így, értékcsökkenési számítások miatt. Euro4-es, dízel buszokat ma ugyanis szinte lehetetlen eladni az EU-ban – sorolja a részleteket a cég vezetője.

Hozzátette, egy hosszas jogi ügy végére kerülhet pont hamarosan: és a Tüke Busz egykori 27 darab Mercedes buszát vissza tudják majd vásárolni valamivel több mint 8 millióért. Ezek egyébként ma is mennek, csuklósbuszokról van szó, amelyek azonban eddig nem voltak a Tüke tulajdonában.

Tehát Bánkuti szerint a Tüke flotta egy részének eladása nem lesz semmilyen negatív hatással a menetrendre, vagy a jelenlegi közösségi közlekedés színvonalára.

Az ügyben egyébként további tájékoztatást ígért a cégvezető.

Reagált Bánkuti István a gyerekeket megbüntető ellenőrre is, erről külön cikkben számolunk be.

https://pecsaktual.hu/kozelet/hibazhatott-a-tanar-is-aki-azokkal-a-gyerekekkel-volt-akiket-megbuntetett-az-ellenor/