Címlap Balhé Kérdéssel tám...

Kérdéssel támadta le Mellár Tamást a kormánymédia, alig kapott levegőt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Márki-Zay egy politikai kalandor, nagy hiba lenne bármilyen hatalmat adni a kezébe”

 – szó szerint ezt kommentelte Mellár Tamás a Facebookon még az előválasztás második fordulója előtt.

A jobboldal egy ideje keményen ráment Mellárnak erre a kijelentésére, hirdetett közösségi oldalas posztokban is találkozni ezzel.

Most a KESMA-hoz tartozó Mediaworks Hírcentrum próbálta válaszra bírni Mellár Tamást, hogy mitől változott meg a véleménye, azonban a politikus egészen sajátságos módját választotta a kérdés megkerülésének – írta a Magyar Nemzet.

Arról kérdezték, amit már megválaszolt

A Mediaworks Hírcentrum nem olvassa a Pécs Aktuált. Ha olvasnák, akkor tudhatnák, hogy Mellár Tamás megválaszolta már lapunknak a fenti kérdést, vagyis azt, hogy a korábbi Márki-Zayra vonatkozó kritikája és negatív véleménye ellenére most miért működik vele együtt. A választ – és a körülményeket – részletesen ebben a cikkünkben írtuk meg:

Mellár akkor Bognár Szilviával állította párhuzamba a helyzetet, akitől elhatárolódott, mivel úgy nézett ki: politikai ellenfelekké válnak (ez mára biztossá vált).

– Az előválasztásnak az volt a lényege, hogy az ellenzéknél legyen egyetlen jelölt, akit mindenki támogat. Ehhez képest viszont Bognár Szilvia lebegteti az indulást, ami az ellenzéki összefogást gyengíti.

Itt most mindenkinek fegyelmezetten be kell állni a sorba! Ha megmérettette volna magát az előválasztáson, és nyert volna, akkor ő mögé álltunk volna be. De nem ez történt. Ő nem indult, én igen és nyertem. Én se támogattam Márki-Zay Pétert az első fordulóban, most mégis felsorakoztam mögé

– magyarázta akkor Mellár Tamás.