Címlap Balhé Kertvárosba é...

Kertvárosba és Uránvárosba telepítheti a problémát az önkormányzat a Lánc utcából!

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a pécsi belvárosban, az úgynevezett Lánc utcai tömbben, annak ellenére, hogy a területért felelős Fogarasi Gábor jobbikos képviselő korábban úgy nyilatkozott - igaz, még ellenzéki képviselőként -, hogy 10 perc alatt meg lehet oldani a tömb problémáját.

Ezen magabiztos nyilatkozat óta jó pár év eltelt, mégsem sikerül az önkormányzatnak megoldania a problémát. Két és fél év után eljutottak oda, hogy információink szerint sorban költöztetik ki a lakásokból az ott lakókat, hol házon belül pakolgatják őket más lakásokba, hol más önkormányzati lakásokat kapnak, más városrészekben – Kertvárosban és Uránvárosban -, de nem tudni, milyen jogcímen.

Az biztosnak látszik, hogy az önkormányzat valamiért szeretné kiüríteni a tömböt, van olyan folyosó, amit konkrétan lehegesztettek, hogy ne lehessen megközelíteni a lakásokat.

Fotó: Pécsi Civil Lakhatási Szövetség

A Város Mindenkié jogvédő civil szervezet panaszkodik, hogy semmilyen információt nem ad az önkormányzat arról, hogy pontosan mi folyik az épületben, egyáltalán, hogy mi a terv ott. Azt pontosan tudják, hogy

Nyőgéri Lajos alpolgármester “embere” járja a lakásokat, rendszeresen bejár az épületbe intézkedni, de hogy ezt milyen felhatalmazás és jogcím alapján teszi, az egyelőre rejtély.

Szóvá is tették mindezt a legutóbbi közgyűlésen a képviselők, de kérdéseikre nem kaptak válaszokat.

A Népjóléti Bizottság elnöke, Fogarasi Gábor és Nyőgéri Lajos alpolgármester válaszok helyett jelezték, hogy 15 napon belül írásban fognak reagálni majd.

A Pécsi Civil Lakhatási Szövetség is bírálja a városvezetést

“A Lánc utca kiürítése tavaly december óta szervezetten zajlik, mostanra a 4-es és a 6-os és a 8-as tömb is lezárásra került. Mindez a nyilvánosság előtt nem látható módon történik (semmilyen előzetes és utólagos döntésből nem ismerhető meg a konkrét gyakorlati utasításokban testet öltő cél és az azt szolgáló végrehajtási forgatókönyv). Ezekre a folyamatokra Szövetségünk a januárban tartott első egyeztetésen rákérdezett, akkor azonban kitérő választ kaptunk, miszerint az érintett tömbökben mindössze a ‘lakásgazdálkodási folyamatok normál működésének keretein belül megszokott események zajlanak‘.

Sajnálatosan tapasztaltuk, hogy ez semmiképpen sem a valóságot tükröző válasz, hiszen mindeközben már lakások sokasága várja befalazva sorsát a Lánc utcai garzonházban”

– közölte aPécsi Civil Lakhatási Szövetség, amely elméletileg részt vesz ugyan az új lakásgazdálkodási koncepció megalkotásában, de a gyakorlatban igen rossz tapasztalataik vannak a városvezetéssel való együttműködésről.

A Pécs Aktuál is úgy tudja, hetek óta megy a tisztogatás a tömbben, számos problémás lakót elköltöztettek onnan, vagy maguktól kerestek más lakásokat más városrészben.

“A pécsi Lánc utcai volt garzonházban felgyorsultak az események és bármilyen ismert tartalom és döntés nélkül, az elmúlt három hónap alatt, kiüresítésre és lefalazásra került a 4-es, 6-os és 8-as számú lépcsőház (majdnem 60 lakás) és rohamléptekben folyamatban van a 2-es számú tömb kiüresítése is” – közölte a Város Mindenkié civil szervezet is.

Mostanra négy “önkényes lakásfoglaló” maradt az épületben – nem hivatalos információk szerint. Nagy kérdés, hogy ha kaptak, akkor mi alapján kaptak más városrészekben önkormányzati lakásokat azok, akik komoly köztartozást halmoztak fel a Lánc utcában korábban? Mi lesz a sorsa ennek a tartozásnak? Ki rendezi majd, hogyan és mikor? Az is érdekes kérdés, hogy az önkormányzat mi alapján pakolgatja egyik lakásból a másikba az embereket, miközben a veszélyhelyzet miatt kilakoltatási moratórium van?

Mélyponton a városvezetés?

“Több mint 120 önkormányzati bérlakás lefalazása történik meg minden ismert bizottsági vagy közgyűlési döntés nélkül. A képviselők az ott élők jelzései alapján kérdéseket intéztek a területért felelős alpolgármesterhez, Nyőgéri Lajoshoz, illetve bizottsági elnökhöz, Fogarasi Gáborhoz, akik magyarázat nélkül kerülték ki a közgyűlés nyilvánossága előtti válaszadást. Erre csak indokolt esetben lenne lehetőségük (ahogy a jegyző válaszában hallhattuk), így álláspontunk szerint

a ciklus egyik legbizarrabb és legijesztőbb jelenetét láthattuk a közgyűlésen. Az átláthatóság és demokratikus kormányzás mélypontjához érkeztünk egy olyan fontos és érzékeny kérdésben, mint a pécsi emberek és családok lakhatása

véleményezte nyilvánosan a helyzetet, illetve a fentebb látható, keddi közgyűlési jelenetet a Város Mindenkié.

Küldtünk délelőtt kérdéseket az önkormányzatnak, és arra kértük őket, hogy 15 óráig válaszoljanak. Ezeket kérdeztük tőlük, de egyelőre nem reagáltak:

  • 1/ Pontosan milyen intézkedések történtek a Lánc utcai tömbbel kapcsolatban az elmúlt 2,5 évben (2019 novemberétől kezdve), ezeknek hol található írásos nyoma?
  • 2/ Kiköltöztetésekről kaptunk híreket, hova és miért pont oda költöztetik a lakókat, hányat?
  • 3/ Mi a távlati terv a Lánc utcai tömbbel?
  • 4/ Mi lesz a sorsa a szolgáltatói díjtartozásoknak?
  • 5/ Összesen mennyi hátralékot halmoztak fel a Lánc utcai bérlők, és konkrétan hány bérlőről van szó?
  • 6/ A díjtartozást felhalmozott bérlők hol kapnak új lakásokat?

Amint megérkezik az önkormányzata válasza, közölni fogjuk!

A képviselők most attól tartanak – tudta meg a Pécs Aktuál, hogy

az önkormányzat úgy próbálja megoldani a Lánc utcai tömb áldatlan állapotait, hogy a problémákat exportálja a város más részeibe, szétdarabolva azt az önkényes lakóközösséget, amellyel a legtöbb gond volt.

Ezt pedig mindenképpen szeretnék megakadályozni, humánusan, de úgy, hogy a közösség érdekei más városrészekben ne sérülhessenek: ne vihesse oda a problémákat az önkormányzat, hanem oldja meg azokat – magyarázták.