Címlap Balhé Komlói rendőr...

Komlói rendőrök segítségével kapták el a milliárdos károkat okozó, csaló bandát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Adathalászatra és pénzmosásra szakosodott csalókat lepleztek le a komlói rendőrök - olvasható a Police.hu oldalán.

 

A Komlói Rendőrkapitányság nyomozói január 29-én egy összehangolt rendőri akcióban fogták el annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásra és pénzmosásra szakosodtak, több milliárd forint kárt okozva ezzel a sértetteknek.

A komlói nyomozók a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának segítségével megállapították, hogy az elkövetői kör vélelmezhetően adathalászatból származó pénzt utalt egy stróman bevonásával létrehozott gazdasági társaság számlájára, majd onnan felvette azt.

A rendőrök az akció során Diósdon egy 44 éves budapesti férfival szemben intézkedtek, a bűnszervezet másik tagját, egy 27 éves szintén budapesti férfit pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának bevonásával az M0-s autóúton fogták el. Az autóban tartózkodott a 43 éves győri stróman is, így őt is elfogták.

A komlói nyomozók a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalával együttműködve több ingatlanban is kutatást tartottak, amelyek során többek között telefonokat, informatikai eszközöket, nagy értékű tévét, arany ékszereket és céges dokumentumokat foglaltak le, továbbá több bankszámlát is zároltak.

A bűnszervezet három tagját előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A két budapesti férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság,

A 43 éves férfit a rendőrök pénzmosás elkövetése miatt hallgatták ki.