Címlap Balhé Meglopja a sz...

Meglopja a szomszédait Péterffy – a pécsi Fidesz szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elsőként írta meg a Pécs Aktuál, hogy több mint 400 milliós csalás miatt szorulhat a pécsi városvezetés. Jogtalanul vettek el egy számláról százmilliókat a gyanú szerint, amit erősít egy jegyzői megállapítás is. A pénzt viszont hónapok óta nem adják vissza. Az ügylettel igen rosszul jártak Pécs szomszédai, a 42 települést tömörítő Társulás.


A témában közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a pécsi Fidesz frakciója, amit változtatás nélkül mutatunk.

„A környező települések kifosztása helyett csak együttműködve lehetünk sikeresek!

Pécs nem lehet sikeres város, ha együttműködés helyett meglopja az agglomerációjához tartozó településeket. Márpedig most úgy tűnik, hogy Péterffy Attila döntése nyomán, amellyel jogtalanul több mint 400 millió forintot inkasszált a pécsi önkormányzat a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás számlájáról, sajnálatosan ezzel kell szembesülniük a pécsieknek és a környékbelieknek.

Károsnak tartjuk Péterffy Attilát. Egy tehernek, amit 2019 óta cipel a hátán minden pécsi polgár.

Az elmúlt években Pécs egy bezárkózó, mindenkivel vitatkozó, a felelősöket másokban kereső, leszakadó és elnéptelenedő város képét mutatja, aminek a fő oka a jelenlegi polgármester magatartása.

Pécsnek jelenleg nincs gazdája, céltalanul, napi politikai alkuk által kijelölt kényszerpályán sodródik, egyre távolabb a fejlődés útjától.

Amíg más nagyvárosok szövetségeket kötnek egymással, a környező településeikkel, a gazdasági élet szereplőivel, addig a Péterffy Attila vezette Pécs felégette maga körül a lehetőségeit, ezzel közvetlen és közvetett kárt okozva minden pécsinek.

Említhetjük a befektetőellenes kirohanásokat, a Kormánnyal szembeni osztályharcos gondolkodást vagy a pécsiek érdekével ellentétes magánérdekek egyre látványosabb kiszolgálását.

Minden gondolkodó pécsi polgár és vállalkozás számára egyértelmű már, hogy tarthatatlan az a rövidlátó és önös politika, amit Péterffy Attila testesít meg, a mögötte álló baloldali politikai és üzleti körökkel együtt.

Változásra van szükség!

Itt az ideje, hogy Pécset kiszabadítsuk ennek a szűk körnek a markából, együttműködve véget vessünk a jelenlegi kilátástalanságnak és megkezdjük azt a városépítő munkát,

amivel egész Dél-Dunántúl a fejlődés útjára áll majd.

Hajrá, Pécs!”