Mellár: Készen állunk komoly nyomást helyezni Péterffy Attilára

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Készen állnak komoly nyomást gyakorolni Péterffy Attilára - mondta pénteken a HírTv-nek Mellár Tamás. A Mindenki Pécsért Egyesület elnöke szintén aláírta a 12 pontot. A városvezető frakció képviselői által megfogalmazott ultimátum az első komolyabb jele annak, hogy Pécs polgármesterénél "szép szóval, belső megbeszélésekkel nem mennek semmire."

Érdemi változást nem értek el eddig – állítja a Momentum

Topán László önkormányzati képviselő szerint “szintet lépnek” ezzel a 12 ponttal, mert eddig csak részeredményeket értek el Péterffy Attilánál.

– Bár jeleztük többször polgármester úrnak, hogy min szeretnénk, ha változtatna, csak részeredményeket sikerült ezeken az egyeztetéseken elérni, de érdemben változás nem történt. Ezért gondoltuk, hogy mintegy szintet lépve, kicsit határozottabban fejezzük ki szándékunkat – nyilatkozta pénteken a HírTv-nek a momentumos Topán László.

A 12 pontot még Mellár Tamás is aláírta.

Készen állnak komoly nyomást helyezni Péterffy Attilára

– Ha a most elindított tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor ezek a pártok, akik bírnak 7 szavazattal, érvényesíteni fogják ezeket a szavazatukat illetve a szavazat visszatartását – mondta Mellár.

Momentum és DK megelégelte, hogy Péterffy Attila az MSZP politikusait és kádereit részesíti előnyben

– hangsúlyozta Csizmadia Péter, a Fidesz helyi frakcióvezetője.

Pozícióharc zajlik a városházán

A szocialista párthoz köthető szűk érdekcsoport megkaparintotta a komplett városházát és intézményrendszert, úgy tűnik, hogy újabb csata zajlik – mondta Csizmadia Péter.

Péterffy Attila a 12 pontra csak annyit reagált: egyeztetni fog a frakcióvezetőkkel, de a nyilvánosságot ebből ki akarja hagyni.

Hirdetés
Előző sztori

Több, mint nettó 11,6 millió forintba került a Pozsonyi csatás film

Következő sztori

Csalók élnek vissza az Aldi nevével

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1