Címlap Balhé Nyílt háborúb...

Nyílt háborúba indul Orbán Viktor?

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Akár nyílt hadüzenetnek is felfogható a magyar kormány két tegnap bejelentése. Mindkettő a nagy ellenségnek: Soros Györgynek szól. 

Nem sokkal Orbán Viktor tegnapi nagy bejelentése után, amely erőteljesen verte ki a biztosítékot az ellenzéki polgármesterek között, két izgalmas bejegyzés is kikerült a magyar kormány hivatalos közösségi oldalára. Az egyik nem sokkal – csak pár órával – a bejelentése után, a másik pedig vasárnap reggel. Időrendben így követték egymást a posztok, balról jobbra:

Bár Orbán Viktor eddig se volt nagy barátja Soros Györgynek, ezt már levelekben is megírta; de ez a két poszt és azok üzenete mégis szokatlannak nevezhető.

Mire készülhet vajon Orbán Viktor?

Vajon ez a „válasza” a magyar kormánynak az ellenzéki polgármesterek összehangoltnak is nevezhető tiltakozó reakciójára, amelyben elítélik az iparűzési adó csökkentését?

Vagy Márki-Zay Péternek üzent a kormány, aki egyenesen az egykori szerb ellenállási mozgalom, az Otpor logóját tette ki percekkel Orbán Viktor bejelentése után? Ez az a mozgalom, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy Milosevics megbukott.

A The New York Times szerint az Otpor a nagy mennyiségű – elsősorban az USA-ból áradó – pénzösszegeknek köszönhetően működhetett, több millió dollárt kapott a szervezet, amelyhez a „vértelen forradalom” kötődik Szerbiában – ahogy a sajtó elnevezte akkor az eseményeket. 25 millió dollárt tartanak nyilván; ennyi támogatást kapott a mozgalom 1999-2000 között.

Bár hivatalosan csak egyetlen amerikai szervezet ismerte el, hogy adott pénzt a mozgalomnak (1,8 millió dollárt), sokan tényként kezelik, hogy a Soros Györgyhöz köthető OSI-n keresztül jutott el a pénz nagy része a mozgalomhoz. Tehát így kellene érteni a magyar kormány üzenetét is? Vagyis Soros Györgyöt véli felfedezni a kormány az ellenzéki polgármesterek kirohanásai mögött?

Hamarosan kiderül.