Rövid választ kaptunk a csarnótai önkormányzattól a Tenkes Csárdával kapcsolatban feltett kérdéseinkre. Annyit kértek, hogy változtatás nélkül közöljük levelüket. Megtesszük:
Hivatalos tájékoztatás:
A Tenkes Csárdaként működő ingatlan tulajdonosa Csarnóta Község Önkormányzata. Az ingatlant hosszú éveken keresztül a Tenkes-Hegy Kft. vette bérbe az Önkormányzattól. Az utolsó – rövid távra megkötött – határozott idejű bérleti szerződés 2025. 05. 31-én lejárt. A volt Bérlő – a képviselője által megküldött szándéknyilatkozatában – úgy nyilatkozott, hogy a Tenkes-Hegy Kft. a lejáró bérleti jogviszonyt NEM KÍVÁNJA MEGHOSSZABBÍTANI, az ingatlant megvásárolni szeretné. Jelenleg azonban az Önkormányzatnak NINCS ÉRTÉKESÍTÉSI SZÁNDÉKA!
A sajtóban és a közösségi médiában ezt követően megjelenő információkra a továbbiakban nem kívánunk reagálni.
Csarnóta Község Önkormányzata
25 év munkája: végleg bezár a Tenkes Csárda?
Ahogy azt korábban írtuk: egy negyedszázadon át működő, több díjjal is elismert baranyai vendéglátóhely kényszerült bezárásra. Az ott dolgozók szerint emberi rosszindulat, közöny és önkormányzati ellehetetlenítés áll mögötte.
Két napja ezeket a kérdéseket tettük fel az önkormányzatnak. Egész pontosan olyanokat, amelyek a legtöbb vendéget érdeklik:
– Hogyan látják Önök a Tenkes Csárda jövőjét?
– Mit szeretnének a jelenlegi állapottal kapcsolatban – hivatalból is – közölni az étterem iránt érdeklődőkkel és aggódó vendégekkel?
– Eddig meg voltak elégedve a bérlővel? Ha nem, miért nem? Mit mulasztott?
– Igaz-e, hogy 8 napon belül kilakoltathatják őket? Ha igen, akkor ez ellen mit lehet tenni? Terveznek közbeavatkozni?
– Van esetleg már új időpont egy lehetséges nyitásra? Amennyiben publikus, van új bérlője a helynek?
A rövid sajtóközleményükből nem derül ki: mikor és milyen formában nyithat újra a hely és, hogy pontosan mi is volt a probléma?
Nagyon úgy fest tehát, hogy az épület nem mostanában fog abban a formában kinyitni, ahogy azt megszokhatták a vendégek. Ha további részletet sikerült kiderítenünk, azonnal közöljük!
KORÁBBI CIKKEINK: