Címlap Balhé Tombolnak a P...

Tombolnak a PDSZ-nél, elégedetlenek a 10%-os fizetésemeléssel

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Továbbra is sztrájkot akarnak, vagyis SZTRÁJK-ot, mert ezt csak nagybetűvel írják. De sűrűn NAT-oznak, NER-eznek és „helytartóznak” is válasz reakciójukban.

Mint arról beszámoltunk,

júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

– jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós újságírók előtt közölte: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

Őrjöng a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont tombol, mert a szakszervezet hivatalos oldalán megjelent írás szerint,

„ha ez a terv valóra válik, akkor az intézményvezetőknek és a helyetteseiknek viszont közel 100%-os pótlékemelést kívánnak juttatni. Így kívánja megosztani a kormányzat az elégedetlenkedőket. A kormány szándéka egyértelmű: az intézményvezetők lekötelezésével próbálja lenyomni a torkunkon a kifizetetlen túlórákat, az elfogadhatatlan fércmunka NAT-ot, az iskolai erőszakra adott impotens válaszokat. „

Azt állítják, hogy „ez a 10 százalékos pótlék nem béremelés. Hogy mihez képest kap egy pedagógus 10 százalékot, egyelőre még nem is világos. Mivel pótlékként érkezik a tanárokhoz, bármikor elvehetik”.

A helytartó vezető jutalmazhat, és ez felháborító?

Még árulkodóbb szerintük, hogy az így – vagyis a vezetőknek adható állítólagos 100%-os emeléssel – „lekötelezett intézményi helytartók kezébe egy újabb eszközt is adnak: a rendelet szerint egy-két kivételezett esetben az

‘intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal’.

„Az így ‘megvásárolt’ intézményi helytartók feladata lesz az, hogy kezeljék azt a feszültséget, amely a nemzeti alaptanterv miatt megváltozott tantárgyi óraszámokból keletkezik. Erre lesz kitűnő eszköz, hogy a NAT (vagy NER) –konform kollégákat eseti díjazásban részesítsék, amennyiben elvégzik az elvárt politikai(?) feladatokat” – fogalmaznak az oldalon.

Egyszeri 60%-ot akarnak első körben

A PDSZ álláspontja ugyanakkor nem változott: továbbra is követelik, hogy a béreket a mindenkori, és ne a 2014-es minimálbérhez igazítsák.

Egy egyszeri, 60%-os illetményfejlesztést látnak kizárólag elfogadhatónak, egységesen, minden oktatási dolgozónak.

A PDSZ közölte azt is, hogy mindezek miatt fenntartják a sztrájkbizottságot, és továbbra is arra szólítanak fel mindenkit, így a partnerszakszervezetet is, hogy támogassák ezt a törekvésüket!

„A felajánlott „juttatások” elfogadhatatlanok, a vezetőknek és a többi munkavállalónak juttatott pótlékok közötti különbséget pedig egyszerre tartják sértőnek, felháborítónak és abszurdnak.” – fogalmaznak.

Aki a teljes, igen dühösnek tűnő fogalmazást el szeretné olvasni, az IDE kattintson.