Címlap Balhé Valami eltörö...

Valami eltörött: a PÁPÁT EKÉZTE a jobboldali Sajtóklub

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A HírTV-n futó Sajtóklub egykor legendás műsornak számított a jobboldali szcénában, de még manapság is meghatározónak lehet nevezni. „Ikonikus” jobboldali újságírók fejtik meg ugyanis a hazai történéseket – teljes mértékben egyoldalúan, és egyetlen nézőpontból.

A hétfői műsor azonban rendesen kiverte a biztosítékot, miután az adás második felében csaknem egész végig Ferenc pápát ekézték benne: keresztényellenesnek titulálva a katolikus egyházfőt.

A „dühkitörés” oka az volt, hogy egyes sajtóhírek szerint a pápa nem akar találkozni magyar politikusokkal, Orbán Viktorral, vagy Áder János államfővel sem – bezzeg Szlovákiában három napot is eltölt majd, míg Magyarországon csak 3 órát.

„Meg akarja alázni a magyarokat”

Ezt tudta mondani egyebek mellett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a pápáról.

Ha Ferenc pápa „úgy véli, hogy Orbán Viktor és Áder János hibát követett el azzal, hogy nem ereszti be a muszlim embertömegeket, és ezt ő véteknek ítéli meg, ez az ő szuverén döntése” – ecsetelte a műsorban Bencsik, aki szerint figyelmeztetnie kell a pápát, hogy „Jézus Krisztus e tekintetben félreérthetetlen útmutatást adott, amikor azt mondta: ha a Szentatya szeretne majd odafönt, amikor eljön az ideje, megbocsátást nyerni a Mindenhatótól, akkor ennek az lesz a feltétele, hogy ő is meg tud-e bocsátani”.

E percben Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak’

– vélekedett továbbá a Demokrata főszerkesztője, aki, mint mondta, imádkozik azért, hogy XVI. Benedek (akire „eredeti pápaként” hivatkozott), megpróbálja megvilágosítani őt arról, mi a felelőssége és kötelessége a keresztény világ vezetőjeként.

Bayer Zsolt szerint ide se kellene jönnie, vagyis meg kellene kérni, hogy inkább ne jöjjön Magyarországra.

A műsorban egyébként az is elhangzott, hogy diktátorokkal, tömeggyilkosokkal bezzeg találkozik Ferenc pápa, de azzal a miniszterelnökkel, aki a „keresztény Európát védi” viszont nem.

Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezik Budapestre szeptember 12-én. Nem megerősített lengyel sajtóértesülések szerint azért nem találkozik Ferenc pápa Orbán Viktorral vagy Áder Jánossal a rövid budapesti látogatása során, mert nem tetszik neki a magyar miniszterelnök menekültpolitikája és nem azért, mert kevés az ideje.