Címlap Baranya Kővári: Péter...

Kővári: Péterffy nem kérte a szervezőket, hogy fújják le a Pride-ot, ezért kezdeményeztük a rendkívüli közgyűlés összehívását

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz, a KDNP és az ÖPE hét képviselője kérvényezte a rendkívüli közgyűlés összehívását. A polgármesternek most öt napja van erre - jelentette be Kővári János. Az önkormányzati képviselő pénteken tartott sajtótájékoztatót a Városháza előtt. 

Péterffy Attila nem szólította fel a szervezőket, emiatt kénytelenek vagyunk lépni, ahogy ígértem is

mondta Kővári János.

A belváros önkormányzati képviselője két nappal ezelőtt szólította meg a polgármestert, hogy tegyen eleget a pécsiek kérésének. Az itt élők 60 százaléka ugyanis nem szeretné, ha Pride felvonulás lenne a városban – derült ki egy, az önkormányzat által készült, friss felmérésből.

Ne meneküljön, ne mosakodjon Péterffy Attila, mintha nem tudott volna róla, hiszen eddig is egyeztettek vele a szervezők.

mondta Kővári.

– A Fidesz, a KDNP és az ÖPE hét képviselője kezdeményezi a rendkívüli közgyűlés összehívását, erre egyébként az önkormányzati törvény ad jogalapot – emelte ki Kővári.

Kővári: Mi úgy gondoljuk, hogy azelőtt kell megtartani a rendkívüli közgyűlést, hogy felbolygatnák ezzel a felvonulással a várost.

A polgármesternek most öt napja van összehívni a közgyűlést.

– Hozzanak egy olyan határozatot, amiben eltekintenek ettől a provokációtól. Ez nem azt jelenti, hogy az egyhetes programot le kellene mondani, hiszen több elemből áll ez a rendezvény. Az senkit nem zavar, hogy különböző helyeken összeülnek és beszélgetnek erről a társadalmi témáról. Ami zavarja a pécsieket, az a Pride felvonulás, minket is zavar, ezért is adtuk be ezt a rendkívüli közgyűlési kérést. Reméljük, hogy eredményes lesz – mondta Kővári János.