Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Havi 50-60, de akár 100 000 forintot is elautózhat - a mai üzemanyagárakkal - egy Orfűn élő, de Pécsre dolgozni, bevásárolni járó család. Éppen ezért egy alulról jövő kezdeményezés beindította a telekocsi ötletét, amivel egymást segítenék a helyiek. Munkába, iskolába indítanának "járatokat", sőt még bevásárlóturnust is terveznek. Remek ötlet!

Ha kicsit faragnál a családi kiadásokon és rendszeresen jársz Pécs-Orfű között vagy csak szívesen segítenél, akkor CSATLAKOZZ!

– állt a felhívásban, amire még mi is felkaptuk a fejünket. Az ársapka megszűnésével mi úgy vettük észre, hogy Pécsen belül nem igazán csökkent a forgalom. Az autósok zöme még most is “csak” másodmagával, vagy teljesen egyedül araszol a reggeli dugóban.

Orfű gyorsan reagált, 100 embernek segítenek

– Szeretnénk létrehozni egy helyi telekocsi-közösséget, amelynek tagjai szívesen osztanák meg autójukat egy orfűi baráttal, szomszéddal, orfűi lakossal Orfű-Pécs közötti útvonalon – mondta a kezdeményezés ötletgazdája, Gelencsér Zsuzsi.

Az ársapka eltörlése hozta meg a végső elhatározást

– A párom is Pécsre jár dolgozni. Sokszor éreztem luxusnak, hogy egyedül ül az autóban és már pedzegettem neki az ötletet. A végső elhatározást akkor hoztam meg, amikor a napokban megugrott az üzemanyag ára. Ezt már sokan megérezzük a pénztárcánkon – mondta Gelencsér Zsuzsi.

Az emberek elkényelmesedtek, nem szívesen alkalmazkodnak

– Igen, sokan egyszerűbbnek és kényelmesebbnek gondolják, ha nem kell máshoz alkalmazkodni. De gondoljunk csak bele, ha már hárman vagy négyen osztoznak ugyanazon az útvonalon, akkor Pécs és Orfű között nagyjából 100 ember mindennapjain tudnánk segíteni a közösség erejével – tette hozzá.

Orfű ősszel is gyönyörű (Fotó: Nyírő László)

A részleteket most dolgozzák ki

– Jövő héttől már lesz egy táblázatunk vagy listánk. Jelenleg azon dolgozunk, hogy melyik a legegyszerűbb módszer, ahol a helyiek könnyen tudnak jelentkezni. Bízom benne, hogy megfogja a jó szándékú és takarékoskodni vágyó helyieket – zárta sorait Zsuzsi.

Az ötlethez gratulálunk, várjuk az első tapasztalatokat és hogy vajon más település, iskola, óvoda esetleg csatlakozik-e!

(Kiemelt képünk illusztráció, a jeges csobbanáson készült)