Címlap Baranya Sétáló tüntet...

Sétáló tüntetés volt a Mecsekért, amire 100-an el is mentek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár a közösségi médiában nagyobb volt az érdeklődés, így is legalább 100-an választották a menetelést a hőségben a Mecsekre – közölte a számokat a szervező Emberség Erejével Alapítvány. A résztvevők szolidaritásukat akarták kifejezni a magyarországi zöld civil szervezetekkel. Szerdán tartották ugyanis a fővárosban a Ne vágj ki minden fát! elnevezésű tüntetést. Két napja az agrárminiszter egy fát ölelő fotóval hívta fel az aggódók figyelmét: TOVÁBBRA IS TILOS TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN AZ ŐSHONOS FÁK TARVÁGÁSA, emellett a kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült.

Mentek a Mecsekre, de előtte nem keresték fel a Mecsekerdő Zrt.-t, mi is fog ott történni

Ennek ellenére Budapesten és Pécsett is tiltakoztak. Az Emberség Erejével Alapítvány közösségi oldalán többek közt ezt írta:

“Szerintük az energia-veszélyhelyzetre hivatkozva a rendelet mostantól megkönnyíti a fakitermelést védett természeti területeken is (pl. nemzeti parki terület) akár a madarak fészkelési időszakában is, hogy kielégítse a növekvő tűzifaigényt.”

A Mecsekerdő Zrt. szakembereivel “nem volt eddig releváns” az egyeztetés

A Pécs Aktuál kíváncsi volt arra, hogy a tüntetést szervező alapítvány a témában felkeresi-e a megmozdulás előtt az illetékes Mecsekerdő Zrt.-t? Erre azt a választ kaptuk, hogy eddig azért nem vették fel a kapcsolatot a Mecsekerdő Zrt.-vel, mert “nem tartották relevánsnak”. Közölték azt is: a nyilatkozatokat azért figyelemmel követték és követik. Jó hír továbbá az is, hogy a jövőben tervezik felkeresni őket.

A Pécs Aktuál egyébként részletes interjút készített a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatójával pár napja.

Mi lesz a következő lépés?

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az Emberség Erejével Alapítvány elégedett volt-e a sétáló tüntetéssel és mit tervez a jövőben a fák védelme érdekében? Erre azt írták: igen, teljes mértékben elégedettek. Amennyiben létrejön egy, a témával foglalkozó kezdeményezés, szívesen segítik azt.

Ez pedig a Nagy István bejegyzéséről szóló hír: