Címlap Bulvár Ellopták a vi...

Ellopták a világ legnagyobb nyulát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár napja otthonából lopták el a 2010-ben hivatalosan is a világ legnagyobb nyulaként elismert, Darius nevű német óriásnyulat, akinek gazdája most 1000 fontot ajánlott fel annak, aki visszajuttatja hozzá az állatot – írja a The Guardian alapján a Telex.

Darius nyúlhoz képest egészen bámulatos méretekkel rendelkezik, 129 centiméter hosszú, amivel nagyobb testű kutyákat is simán leköröz.

Könnyű tartani a barátságos állatokat

Anette Edwards, az állat gazdája 2010-ben a Guinness World Recordsnak elmondta, hogy a német óriásnyulakat még könnyebb is tartani, mint a kisebb társaikat, és azt is hozzátette, hogy a nyulai mind nagyon barátságosak.

Darius már akkor is ötéves volt, amikor ez az anyag 2010-ben elkészült, úgyhogy most már igazi matuzsálem, ami azért is érdekes, mert Edwards optimista becslései szerint is 8-9 éves korukig élnek ezek az állatok. Darius már rég kinőtt abból a korból, amikor még képes volt szaporodni, amit a gazdája ki is emelt Twitter bejegyzésében, melyben arra kérte a tolvajokat, hogy legyenek szívesek visszavinni a gigantikus állatot.