Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig
Az ország legnagyobb részén felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, de északkeleten erősebben felhős idő várható. Több helyen, legnagyobb számban a Miskolc-Békéscsaba vonal szélesebb sávjában és a nyugati, délnyugati tájakon valószínű zápor, zivatar. Több helyen megerősödik az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul, de az északkeleti határ mentén kissé hűvösebb lesz. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ szervezeti egységeiben a Baranya Vármegyei Kormányhivatal látogatási tilalmat rendelt el, amely mostantól visszavonásig érvényes – közölte a felsőoktatási intézmény.
Nemrég arról számoltunk be, hogy a Klinikai Központ egységeiben ismét kötelező a maszkviselés.