Címlap Egészség Eddig mintegy...

Eddig mintegy 40 ezer tesztet végeztek a mentők Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elmúlt időszakban mintegy 40 ezer koronavírustesztet végeztek az Országos Mentőszolgálat munkatársai – mondta a szervezet főigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Csató Gábor elmondta, mintegy 400 ezer kilométert tettek meg munkatársai a járványhelyzet miatt, és kiemelte azt is, általában ők voltak az elsők, akik a betegekkel találkoztak. A főigazgató hangsúlyozta, az elmúlt három hónapban a mentők fegyelmezetten és kitartóan küzdöttek a járvány ellen, és ez nagy büszkeséggel tölti el.

A műsorban elhangzott, május 10-én lesz a mentők napja; Magyarországon 133 éve van mentés, és az Országos Mentőszolgálat 72 éve alakult meg. A szervezet ünnepét ezúttal online tartják meg a járvány miatt, de reményeik szerint ősszel élőben is megrendezhetik. Csató Gábor szerint igazi hungarikum az Országos Mentőszolgálat, mivel – mint mondta – sehol a világon nincs még egy olyan szervezet, amely az egész lakosságot állami finanszírozásban látja el, ráadásul egységes protokoll szerint.