Május 12-én világszerte ünneplik az ápolókat. Az ápolókat, akik nemcsak az orvosoknak segítenek, hanem a betegeknek is támaszt jelentenek. Szakmai, lelki és fizikai küzdelem, amit ők végeznek és amit meg kell köszönnünk nekik! A Pécs Aktuál egy szentlőrinci házaspárhoz látogatott, ahol a férj és a feleség is ápoló. Nem mellesleg két gyermek boldog szülei.
A szentlőrinci anyuka, Katonáné Óvári Anita a vörös zónában dolgozik. Pécsre ingázik, de ez cseppet sem zavarja. Legutóbb éjszakás volt, de már talpon és a férjét várja a tűző napon a mentőállomás előtt. András szintén ápoló, igaz, őhozzá szirénázás is társul, ha vonul. Anita a Koronavírus Ellátó Központban 12, András 24 órában ment életet amellett, hogy
két gyermeket nevelnek.
– Hogyan logisztikáztok? A gyerekekkel ki van, amíg ti dolgoztok? – szegezem nekik az első kérdést, amire András elmosolyodik, Anita pedig kissé ingatja fejét. Nem hiába, azonnal megérzem rajta a nagybetűs ANYÁT, aki egy kicsit mindig többet akar a gyerekeivel lenni.
Hogy hogy oldjuk meg? Úgy, ahogy mindenki más. De szerencsére a kórházban nagyon kedvesek, segítik az időbeosztásunkat, hogy el tudjuk látni szülői teendőinket
jön a válasz.
Amíg beszélgetünk, a mentőállomáson megállás nélkül csóválja a farkát egy kutya. Ezzel jelezve: jól ismeri Anitát és Andrást. Később kiderül, ő a család kedvence, de igazából annyira sokat vannak itt és olyan közel is laknak a mentőállomáshoz, hogy a mentősök kutyusa lett a barátságos eb. A döntés emberi: így mindenki osztozhat abból a szeretetből, amit egy vonulás utáni „hazatérésnél” kapnak a kutyustól.
– 24 órában dolgozom itt, várjuk, hogy riasztást kapjunk. Nappal egy percünk van, hogy elinduljunk. Éjjel ez kettő perc – mondja Katona András, akinek arcán keresem az elmúlt 24 órás műszak ráncait, de valahogy csak az őszinte szemeit és a kedvességet fedezem fel rajta. Túl sokat nincs időm töprengeni,
mennünk kell Zselykéért az iskolához, végzett!
Az óra már ötöt ütött. Az ápoló házaspárnak már az iskolánál lenne a helye. Helyette velem beszélgetnek, ami miatt kissé bűntudatom is lett. Tudom, miattam késünk, de ők nem pánikolnak. Nyugalom övezi a házaspárt. Pár perc múlva feltűnik a 9 éves Zselyke, akit egy barát kísért a munkából érkező szülőkhöz. Ölelés és puszi, majd irány a játszótér!
– Sokszor nehéz elengednem a munkát, de meg kell tennem ilyenkor. Amikor a családdal vagyok, nem gondolok arra, mi volt bent – mondja Anita, aki pár órája még a lélegeztetőgépek között dolgozott, most pedig a gyerekek között mosolyog.
A betegeknek nehezebb, ők csak két szemet látnak belőlünk és a szeretteik sincsenek velük
– Nekünk itt a család, de a vörös zónában – legyünk őszinték – a betegek hozzátartozók nélkül gyógyulnak. Mi próbáljuk megadni azt a szeretet, amit egy család adhatna – avat be Anita abba, mi is az egyik legemberibb oldala az ápolók munkájának.
„Megsimogatjuk a kezüket, arcukat és tudják, biztonságban vannak”
– Sajnos, volt olyan pillanat, amikor a betegem azt mondta, érzi, hogy meg fog halni. Tudtam, hogy most ott kell lennem mellette és ott is voltam, megnyugtattam. Számomra ez az ápolói munka – mondja, miközben én gombócot érzek a torkomban. Próbálom mosollyal leplezni, de mélyen szántanak az ápoló anya szavai. Ő pedig a legnagyobb higgadtsággal meséli, miért is választotta ezt a hivatást.
Anita 25 éve a nagymamája miatt lett ápoló. Döntését egyébként azóta sem bánta meg, bár olykor nehéz szívvel jön haza munka után két gyermekéhez és férjéhez. Sokszor érzi úgy, nem tudja otthagyni 12 óra után a „munkát” – vagy inkább a betegeket.
Nagyon szeretem a munkámat, de azt kell mondanom, hogy ezt csak így lehet. Szerelemből!
Anita szerint ez a hivatás azoknak tökéletes, akik tele vannak empátiával és segíteni szeretnének. Segíteni és támaszt nyújtani az orvosok mellett. De képesek feldolgozni a gyászt és félretenni a fájdalmat.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt beteg, akit nem könnyeztem meg”
– De az embernek holnap el kell menni újból és ugyanúgy teljes bedobással, a legjobb tudása szerint kell dolgoznia, ahogy eddig is tette – mondja Anita.
Beszélgetésünk végén megköszönöm, hogy időt szánt ránk akkor, amikor vagy aludnia vagy a családjával kellett volna lennie.
Katonáné Óvári Anita, Császár Julietta és Németh Ninetta szakdolgozók idén „Év COVID-dolgozója” elismerést is megkapták önzetlen és fáradhatatlan munkájuk elismeréseként.
Tiszta szívből gratulálunk nekik és köszönjük munkájukat!
