Címlap Egészség Figyelem! Köl...

Figyelem! Költözik a fogászati járóbeteg-ellátás

Augusztus 8-tól a Pécsi Tudományegyetem közelmúltban átadott Fogászati Oktatási Központjában zajlik a járóbeteg-ellátási tevékenység.

A PTE új Fogászati Oktatási Központját tavasszal adták át. A 2750 négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes létesítmény az orvoskar épületével szemben, a Tüzér utca 1. alatt épült fel közel 2,7 milliárd forintból.

Dr. Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója az átadást követően úgy nyilatkozott, hogy új kezelőegységeik beszerzése után három ütemben költöznek át új telephelyükre a jelenlegi, Dischka Győző utcai központjukból. Az új berendezéseket korábbra várták, ám a háború, és annak következtében az anyaghiány közbeszólt. Az igazgató szerint azonban ez sem akadályozta meg, hogy augusztus 8-tól a járóbeteg ellátást, szeptembertől pedig a fogorvostanhallgatók oktatását már az új épületben kezdhessék meg.

Augusztus első napjaiban zajlik a költözés, természetesen ez alatt az intervallum alatt is biztosítjuk az akut ellátást a régi, Dischka Győző utcai klinikán

– közölte dr. Nagy Ákos Károly klinikaigazgató.

A telefonszámok egyelőre változatlanok maradnak, vagyis a betegek a megszokott elérhetőségeken tudnak időpontot kérni, illetve tájékozódni. A klinika munkatársai kérik a pácienseket, hogy az ellátás igénybevétele előtt előzetesen érdeklődjenek, egyeztessenek a kezelés pontos helyszínéről.