Címlap Egyetem Lemondásra sz...

Lemondásra szólította fel Gulyás Gergely a fideszes politikusokat, azt várják, hogy önként távozzanak az egyetemi kuratóriumokból!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mai Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az érintett miniszterek lemondtak a vagyonkezelői alapítványoknál viselt tisztségeikről február 15-től. Ezt várja a kormány a többi állami tisztségviselőtől is, államtitkároktól, helyettes államtitkároktól, kormánymegbízottaktól is.

Ez a mostani bejelentés némileg eltér attól, amit forrásaink állítottak pár nappal ezelőtt. Gulyás Gergely ugyanis igen mélyre ment a „kormányközeli politikus” értelmezésben, nevesítette az államtitkárokat, helyettes államtitkári, kormánybiztosi pozíciókat is.

Közölte azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyetemi kuratóriumokban maradhatnak-e a polgármesterek, de semmi akadálya nincs, hogy egyéb összeférhetetlenségi szabályokat fogadjanak el az egyetemi kuratóriumok esetében – tette hozzá.

Bár

a PTE-t működtető kuratóriumban jelenleg már nincs aktív kormányzati politikus, de Bódis József államtitkár volt akkor, amikor az UQA alapítvány kuratóriumi elnöke lett, és Szili Katalin ugyan nem kormánytag, de jelenleg is miniszterelnöki megbízott,

akinek feladata a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek támogatása. Ezzel összefüggésben egyébként épp a napokban ítélte oda neki a Székely Nemzeti Tanács a Gábor Áron-díjat. Mikes Éva pedig a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa volt akkor, amikor tagja lett a kuratóriumnak.


Gulyás Gergely kuratóriumokra vonatkozó bejelentése a Kormányinfón

Pécs mégis kérdéses

Lapunk úgy tudja – írtuk meg korábban – az EU-s politikai folyamatokat közelről ismerő forrásokból, hogy Pécs, illetve a PTE-t működtető alapítvány kuratóriumának összetétele nincs és nem is lesz veszélyben – legalábbis az Európai Bizottság részéről.

“AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG TÖBB VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐJE, POLITIKUSA RÉSZLETES, CV-KEL ERŐSÍTETT LISTÁT KAPOTT AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN A MODELLVÁLTÓ MAGYARORSZÁGI EGYETEMEKET MŰKÖDTETŐ ALAPÍTVÁNYOK KURATÓRIUMI ÖSSZETÉTELÉRŐL. EZEKET EGYENKÉNT TANULMÁNYOZTÁK ÁT MAGYAR SZAKÉRTŐKKEL.

– magyarázták forrásaink, akik úgy tudják, a névszerint áttanulmányozott lista alapján Péccsel szemben nem támasztottak kifogásokat. A PTE-t működtető Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) kuratóriumában ugyanis nem ülnek aktív kormányzati politikusok; akiket pedig a Fideszhez lehet kötni Pécsről, azok is inkább nagyon speciális szakmai feladatokat láttak el; vagyis nem politikai szereplőnek tekintik őket, hanem szakmainak.

Forrásaink alapján összeállított korábbi elemzésünk, és a várható felállás a PTE-t működtető alapítvány esetében itt olvasható:


Később derülnek ki a pontos szabályok

Gulyás Gergely mai bejelentése ugyan világos volt, a kormány elvárása is az, de

végleges helyzet, vagyis az összeférhetetlenség pontos – az Európai Bizottság által is elfogadott – hivatalos szabályaira még várni kell.

Vagyis később fog kiderülni egészen pontosan, hogy kik maradhatnak és kik nem a vagyonkezelői alapítványoknál. Ennek elkészítését március végére ígérte korábban a szaktárca.