Címlap Elmondom 7 dolog amitő...

7 dolog amitől a falra másznak a pécsi pultosok

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vendéglátás az egyik legősibb szakma a világon, sokan úgy gondolják, hogy bárki képes ezt jól csinálni, hiszen csak „ki kell szolgálni a vendéget”. Ennél természetesen jóval összetettebb a munkáról van szó és sok esetben kötélidegek kellenek hozzá, hogy a megfáradt hétköznapi embereket a minőség fenntartása mellet érdemben tudják kiszolgálni. Ebben a cikkben most kifejezetten a pécsi pultosokra koncentráltunk, hogy ők hogyan élik meg munkájuk mindennapjait, főleg most a járvány után.

Nyár este volt, tömve volt a hely és minden pultnál vagy 10 méteres sorok álltak. Mindannyian szaladtunk a pultban, nem volt elég hogy 30 fok volt és a világítás is égett a nyakadban, de még a nagy forgalom miatti tempó is izzasztott. Sorba dobáltuk ki az italokat, amikor az egyik kábé, 17 éves gyerek felhangon elkezdett panaszkodni a haverjainak, hogy 10 perce itt állunk már és még mindig nem szóltak hozzánk – mindezt úgy, hogy a pulttól két méterre volt. Nem bírtam ki, kiosztottam a gyereket, majd egyből kiszolgáltam, hogy ne is lássam többet az nap este

– mesélte el az egyik ex-pultos a szakmából.

Sok ilyen és ehhez hasonló történettel találkozni a pécsi – és valószínűleg a többi városi – éjszakában, természetesen ez nem azt jelenti, hogy a vendégek nagy része bunkó. A pultosok külön kihangsúlyozzák, hogy a többsége az embereknek normális, viszont mindennapos esetté vált, hogy sokan emberszámba se veszik őket.

Általános problémává vált, hogy az emberek egyszerűen nem akarják megérteni a záróra fogalmát. Sokszor felháborodnak azon és elkezdenek bunkón viselkedni azért, mert zárás után nem szolgáljuk már ki őket

– mondta el az egyik napi szinten pultozó

„Hahó, lesz két sör!”

A pultosok szerint a fiatalok körében a kérem és köszönöm sem olyan divatos már, a „lesz egy sör” illetve a „két feles lesz” már szinte lepereg a pultosokról, azonban tovább fejlődött ez a szokás. Sok pultos számolt be olyan esetekről, amikor egy vadidegen – nem törzsvendég – se szó, se beszéd nélkül megjelent a pultnál, majd

unottan bámulva ennyit mondott a csaposnak: „sör!”

Ezeket viszonylag jól tudják kezelni a rutinos vendéglátósok, viszont a sorozatos 10-12 órás műszakok végén, amikor ilyenbe fut az ember, akkor nagy türelemre van szükség, hogy szó nélkül elmenjenek a dolog mellett.

Ahány vendég, annyi szokás

Az emberek nem akarják elfogadni sokszor azt, hogy csak mert fizetnek egy szolgáltatásért, akkor nem tehetnek meg mindent – tette hozzá egy régi motoros pultos.

Extrém kirohanások is előfordulnak, sokan a pultban átélték már azt a pillanatot, mikor a feldühödött vendég a szóváltás végén apró-fém pénzzel dobta meg a pultosokat mérgükben.

Egyre gyakoribbá vált az olcsóbb helyeken, hogy az odajáró – legfőképpen fiatalok – bemennek nagy csoportban, akár 10-15-en és órákon át isznak két limonádét, ezzel foglalva a helyet a fogyasztani kívánó vendégek elől. Vannak akik ezen tovább mennek, és kintről hozzák be a meginni vagy enni szánt dolgokat, majd a szemetet maguk után hagyva távoznak. Ez szinte már mindennapos probléma lett egyes kocsmák életében – panaszkodott rá egy fiatal vendéglátós.

A nem kért romantika

Ugyan a női pultosokkal is sokszor kötekednek, de az esetek többségében inkább a kéretlen bókokat és nyomulásokat kapják a vendégektől.

Az még a jobbik eset, mikor megjegyzik, hogy csinosak vagyunk és meg akarnak hívni minket egy italra, de attól a szövegtől már hányingerem van, hogy miután megkérdezem,

mit adhatok még, az a válasz jön rá, hogy: a számodat

– jegyezte meg pultos lány.