Címlap Gasztro Most kell meg...

Most kell megvenni a halat karácsonyra, ha jót akarunk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem zárnak a haltermelők extra jó évet, közepesnek mondható az idei haltermés – közölte az Index megkeresésére a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet. Mint mondták, a termést jelentősen befolyásolják az évre jellemző időjárási anomáliák.

A járvány kitörésekor 1200 tonna halat nem tudtak exportálni, ezt a mennyiséget állami intervencióval kihelyezték a magyarországi közvizekbe.

A dunántúli völgyzárógátas tavak jó része alig jutott csapadékhoz a száraz tavasz miatt, majd az augusztusi villámárvizek Somogy és Baranya megyében több száz hektáron átszakították a gátakat, így a hal is odalett – mutattak rá. Ugyanakkor az pozitívum, hogy hosszú és meleg volt a nyár, ami a vizek tápláléktermő képességét erősítette.

– Több hullámban is feljött a plankton, ami azért fontos, mert javítja a halhús minőségét, több lesz bennük az esszenciális aminosav, még egészségesebbé válik a fogyasztásuk – hangsúlyozták a szakértők.

Nem drágultak a halak

A tavalyi évhez hasonlóan

  • az élő ponty kilogrammonként 1100–1300 forintba;
  • a pontyszelet 2100–2200 forintba;
  • az afrikaiharcsa-filé 3000–3200 forintba;
  • a busatörzs ára pedig kilogrammonként 1200–1400 forintba kerül majd átlagosan karácsonykor.

Kitértek arra is, hogy jól haladnak a halászati munkálatok, 14–15 ezer tonna piaci halat vár a MA-HAL. „Nagyobb a halak átlagsúlya, inkább a 2–3 kilogrammos halak kerülnek a piacra. A süllő kivételével minden édesvízi halból jó a választék, így a folyami harcsából, pontyból, amurból, busából és kárászból is” – sorolták.

A halmennyiség 20–25 százalékát exportálják, 30 százalékát természetes vizekbe helyezik, és horgászzsákmányként kerül a fogyasztókhoz.

Arra a kérdésre, hogy milyen halat vesznek leginkább az ünnepekkor a magyarok, azt válaszolták, hogy hazánkban a hal fogalma összefügg a ponttyal, ami nem is véletlen, hiszen ez az egyetlen olyan halfajunk, amit a középkor előtt honosítottak, „a ponttyal már a prépostságok, püspökségek és egyházi ellátórendszerek is kiemelten foglalkoztak”.

A MA-HAL azt kéri a vásárolóktól, hogy

ne hagyják az utolsó pillanatra a halvásárlást, hiszen a mélyhűtőben hónapokig is eláll az édesvízi hal minőségromlás nélkül.

Így számolnak a „nagyok”

A Spar azzal tervez, hogy az éves halfogyasztás 30–35 százaléka karácsonykor realizálódik. Vásárlóik a pontyot, a szürke harcsát, a pisztrángot, az afrikai harcsát, a lazacot és a lazacpisztrángot keresik leginkább – közölték az ott dolgozók az Indexszel. Arra vonatkozó becsléseik nincsenek, hogy a pandémia mennyire veti vissza a forgalmat az ünnepek előtt.

Nagy mennyiségű hal értékesítésére számít a karácsonyi ünnepet megelőzően a CBA. A portálunknak megküldött válaszukban azt írták, hogy ebben az időszakban az édesvízi fajták kerülnek előtérbe, különösen a ponty és a harcsa a legkelendőbb. A vásárlói szokások folyamatosan változnak, évről évre egyre inkább a szeleteket vásárolják, és egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a harcsafélék. „A koronavírus-járvány miatt sok dolog kiszámíthatatlan, így az is, hogy az ünnepek előtt milyen mértékű lesz az üzletekben tapasztalható forgalmi bővülés. Jelenleg az áruházak jellemzően a múlt évi forgalmi szint alatt teljesítenek” – írták.

A Tesco kínálatában jelenleg csomagolt friss halak vannak, elsősorban a hipermarketekben. Karácsonykor nagyjából az éves átlagfogyasztás fele realizálódik, tehát ekkor tapasztalnak magasabb érdeklődést a kategória iránt. Ilyenkor a legnagyobb kereslet a pontyszeletre, ponty- és harcsafilére, illetve az egész pisztrángra van, ezek mellett pedig a lazacfilé iránt nő meg a kereslet. Idén pontyszeletből nagyjából 9-10 tonna, harcsafiléből 5 tonna, míg a pisztráng esetében 3-4 tonna eladása várható. Az éves frisshal-forgalom közel negyede realizálódik a karácsonyi szezonban – írták az Index megkeresésére.