Címlap Gazdaság Navracsics sz...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére – jelentette ki a területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlését követően megtartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

Mintegy 10 ezer milliárd forintnyi forrás érkezik az operatív programok keretében, a vidékfejlesztési források pedig további 4 ezer milliárd forintot jelentenek

– közölte Navracsics Tibor, aki hozzátette, az a cél, hogy további késedelmet ne szenvedjenek az önkormányzatok által eltervezett fejlesztések.

A politikus szerint a megyeszékhelyek nem csupán közigazgatási központok, hanem az adott térség gazdasági központjai, így fontos, regionális szerepet játszanak a foglalkoztatás és a közszolgáltatások biztosításában.

(MTI, fotó: Balogh Zoltán)