Német gyár: Pécsen halasztottak, Veszprémben most új beruházást indítottak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Másfél éves tárgyalás és előkészítés után 2019 október elején kezdődött meg a német Thyssenkrupp 17 milliárdos pécsi gyárépítése a Déli Ipari Parkban. Majd jött a hír tavaly nyáron, hogy a cég elhalasztja a pécsi beruházást. Akkor hivatalosan a járványhelyzet miatti piaci bizonytalansággal indokolták a döntésüket, ami “a beruházás újraértékelését tették szükségessé, ezért a projekt várhatóan 1,5-2 évet tolódik” – közölték a németek.

Veszprémben új központot építenek

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban.

A járvány hatására a vállalatok minél hatékonyabb helyszíneket keresnek fejlesztéseikhez, amely igényre Magyarország minden idők legrobusztusabb beruházásösztönző-programjával válaszolt – mutatott rá, utalva arra, hogy tavaly rekordszámú, 1434 beruházás valósult meg az országban.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a világban új gazdasági korszak kezdődik, Magyarország pedig ennek egyik nyertese – nem utolsó sorban a magyar-német kapcsolatoknak köszönhetően. A Magyarországon működő német világvállalatok folyamatosan bővítik kapacitásaikat, új beruházásokat hoznak az országba, minek köszönhetően mára már 300 ezer embernek adnak munkát – tette hozzá.

A magyarországi és ezen belül veszprémi helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a nagy múltú autóipari háttér és az elismert egyetem közelsége

– mondta Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője.

A thyssenkrupp jelenleg 2300 főt foglalkoztat Magyarországon. A társaság Budapesten közel 900 magasan képzett mérnöknek ad munkát autóipari fejlesztőközpontjában, ahol például “okos” elektromechanikus kormányszervót fejlesztenek, amely alkalmas a különféle vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A cég Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet és szolgáltató központot tart fenn.

Pécs hibázott, Veszprém nem?

Már tavaly felmerült, hogy az új városvezetés nem megfelelő hozzáállása miatt halasztott a német cég Pécsett. Ebből politikai oda-vissza beszólogatás is lett; és volt olyan ellenzéki képviselő, aki egyenesen a pécsi polgármestert – és a városban szinte ismeretlen, új Gazdaságfejlesztési Főosztályt – tette felelőssé azért, mert hirtelen megtorpant a 17 milliárdos gyárépítés a városban. Péterffy Attila akkor ezt igyekezett cáfolni, és kijelentette, hogy a Thyssenkrupp beruházását nem ő baltázta el, szerinte ez abszurd állítás.

Hirdetés
Előző sztori

Mentőhelikopter érkezett a Tortyogóhoz

Következő sztori

Elkezdték a Bánki Donát iskola felújítását

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1