Címlap Gazdaság Őrült nagy ba...

Őrült nagy bajban lesz a város és a pécsi önkormányzat is

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Brutális válság következhet Pécsen, legalábbis számos szakember előrejelzései szerint. Mutatjuk, hogy miért.

Bár korábbi cikkekben már érintettük ezt a témát, egyebek mellett Rabb Szabolcs írt véleménycikket a Pécs Aktuálnak ezügyben; sőt mások is, úgy néz ki, mindannyian „optimisták” voltak. Számos gazdasági szakemberrel beszéltünk az elmúlt napokban, akik meglehetősen borús képet vázoltak fel Pécs esetében.

Abban mindegyik szakember egyetértett, hogy legkevésbé a gépjárműadó „elcsatolása” lesz fájdalmas Pécsnek; az ugyanis „semmi” ahhoz képest, amire készülnie kell a városvezetésnek. Abban is egyetértés volt, hogy Pécs a korábbi években stabilnak tekinthető, tényszámokkal igazolhatóan fejlődő gazdasági környezetet teremtett, különösen 2018-2019-re; még akkor is, ha az önkormányzat küszködött működési hiánnyal.

Ennek a „kínkeserves” építkezésnek azonban most vége szakadt, és erről elsősorban a világra rászakadó járvány tehet!

Brutális válság jöhet Pécsen

Forrás: Összkép Elemző Kft.

A gyakorló gazdasági szakemberek lapunknak azt mondták, hogy a ma bejelentett miniszterelnöki gazdaságfejlesztési csomag felülírhatja a véleményüket (főleg, ha majd a részleteket is ismerni lehet), de nem tartották valószínűnek, hogy alapjaiban ne lenne igazuk.

A legnagyobb „kasza”

A város legfontosabb és legkomolyabb saját bevétele az iparűzési adó. Az a pénz, amit a városban működő cégek fizetnek be a kasszába. Ennek a mértéke mutatja, hogy milyen a város gazdasági környezete, mennyire „vállalkozásbarát”, milyen erősek, stabilak a helyi cégek.

Pécs 2018-as helyi adóbevétele valamivel több, mint 11 milliárd forint volt, ebből alig több mint 7 milliárd forint volt az iparűzési adó. 2019-re azonban 9,7 milliárd forintos, rekord méretű lett a város iparűzési adóbevétele, amit az új városvezetés örömmel konstatált, és ki is használt. Az idei tervben éppen ezért 9,5 milliárdot terveztek be a város büdzséjébe, ahogy ez Péterffy Attila el is mondta:

„Amennyiben igaz az, hogy a koronavírus valóban július körül tetőzik Magyarországon, akkor az elhúzódó negatív gazdasági hatások miatt (elbocsájtások, termelés visszaesés, fogyasztás csökkenés, bevétel csökkenés, finanszírozási problémák, csődök) az önkormányzat kb. 25%-kal kevesebb, mintegy 7 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételt realizálhat. Ez önmagában 2,5 milliárd forintos kiesést eredményezhet – mondta nekünk az egyik pécsi cégvezető, aki szerint mindez azt jelenti, hogy

az önkormányzat várható bevételcsökkenése 5-ször nagyobb mértékű lesz, mint a gépjárműadó 480 millió forintos idei tervezete.

Utóbbit a városnak a Járványvédelmi alapba kell utalnia, mert a gazdaságvédelmi akcióterv szerint az önkormányzatoknak összesen 36 milliárd forintot kell befizetniük a közösbe. 

Tehát az önkormányzatnak a 8,5 milliárdos állami hiteltörlesztés visszafizetése mellet (amit ugye ingatlanban akarnak törleszteni) komoly problémát fog okozni ősszel az iparűzési adó, (mint legnagyobb bevételi forrás) durva csökkenése.

Forrás: Összkép Elemző Kft.

Elbukott pénzek Pécsen

A pécsi iparűzési adó várható és jelentős csökkenése mellett szinte teljes mértékben le fog nullázódni az idegenforgalmi adó bevétele is a városnak – prognosztizálják a szakemberek.

Ez ugyan messze nem akkora tétel mint az iparűzési adó tervezett bevétele, hiszen az idegenforgalmi adó idei tervezett bevétele “mindössze” 100 millió forit, de ez is fájni fog – magyarázza egyikük.

Szerintük így fognak csökkeni a város bevételei:

  • 2,5 milliárd forint mínusz az iparűzési adóból
  • 480 millió mínusz a gépjárműadóból
  • 90 millió mínusz az idegenforgalmi adóból.

Összeomlanak a városi cégek?

A városi cégeknél is jelentős bevételkieséssel kell számolni – mondják az álatunk megkérdezett cégvezetők, és akár a teljes összeomlás is eljöhet, ha nagyon rövid időn belül nem állnak át más gazdálkodásra, akár a fizetések és juttatások radikális csökkentése mellett. Hitelt pedig a 100%-ban önkormányati cégek nem, vagy csak állami engedéllyel vehetnek fel már évek óta.

A Pécsi Vagyonhasznosítónál (volt Pécs Holding) komoly bérleti díj csökkenéssel kell számolni, mivel a bérlők egy jelentős része vendéglátós vagy kereskedő. A szolgáltatóipar gyakorlatilag lenullázódott Pécsett is, vagyis nem fogják tudni fizetni a bérleti díjakat sem hosszabb távon. (Az önkormányzat korábban döntött arról, hogy két hónapra – április, májusban –  nem számlázza ki a PVH a bérleti díjakat. Az elszámolással kapcsolatban pedig mindenkivel egyénileg egyeztetnek majd – ígérték.)

A Biokom elesik a parkolásból származó bevételektől, de hogy ez pontosan mennyi pénzt is jelent majd mostantól, azt egyelőre nem tudtuk meg, de rákérdeztünk.

A PSN Zrt. szintén jelentős pénzektől esik el, nincsenek jegybevételek, nem tudják kiadni a helyiségeket sem, stb. Ezért kénytelenek voltak valamennyire már most átszervezni a céget. Emiatt a februári 238 főről áprilisra 200 alá ment az alkalmazotti létszám, és visszanyesték a fizetéseket is a főállásúaknak 25, a többieknek 50 százalékkal – állította Máté János cégvezető.

A városvezetés osztalékfizetési kötelezettséget írt elő néhány cégének (ilyen a PÉTÁV, vagy a Tettye Forrásház, de érdekes módon az ingatlanokkal „kereskedő” Vagyonhasznosító nem), nagy kérdés, hogy ezt a jelenlegi helyzetben mennyire tudják majd tartani az egyébként „rezsicsökkentéssel is lenyomott” szolgáltatók.

Forrás: Összkép Elemző Kft.

Marad az építmény- és telekadó, de a bírságok is

Az új városvezetés nem törölte el a korábban népellenségnek kikálltott építményadót (és nem is ígértek soha ilyet – hangsúlyozta a polgármester), amit jól tett; erre a pénzre ugyanis most is számíthat majd (hacsak ezt is fel nem függesztik, de ez nem valószínű). Ebből 3,8 milliárdra számít a városvezetés az elfogadott költségvetés szerint.

Számítanak a bírságokra is, amiből 108,6 milliót terveztek be.

Ezek kívül egyébként még számos bevételi forrása marad a városnak, akit ezek részletesen is érdekelnek, az ITT MEG TUDJA NÉZNI a „Pécs MJV Önkormányzata bevételei” fejezetben. A gond az, hogy amennyi bevétellel számol a költségvetés, ugyanannyi kiadással is.

Fizetésemelések, prémiumok – radikális átszervezés nélkül

Az újonan kinevezett önkormányzati cégvezetők 20-30-40 százalékos fizetésemeléssel indítottak (hasonlóan az önkormányzati politikusokhoz), amit a városvezető koalíció jóvá is hagyott. Mindezek mellett új tanácsnoki pozíciókat is kreált az új városvezetés, egyenként több százezres fizetésekkel. Nagy kérdés tehát az is, hogy mindezeket hogyan tudják majd kigazdálkodni a jövőben.

Mikor és hogyan nyúlnak hozzá a város kasszájához?

Az általunk megkérdezett gazdasági szakemberek, cégvezetők mindegyike azt mondta, nem úszhatja meg a városvezetés, hogy újragondolja a költségvetést. Ezt egyébként ők maguk is így gondolhatják, mert erre már célzott a polgármester is. Hogy erre mikor és hogyan kerülhet sor, abban megoszlanak a vélemények, hiszen még a járvány elején jár az ország és a város is. Pontosan tehát még nem látni a végét sem a kór lecsengésének, sem pedig annak, hogy ez mennyibe is fog kerülni Pécsnek.