Címlap Gazdaság Több ezer ing...

Több ezer ingyenjegyet kért az óriáskerékre Péterffy Attila – De kinek osztogatja szét?

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több furcsaság is jellemzi azt a bérleti szerződést, amit Péterffy Attila kötött az óriáskerekessel, és amelynek egy hivatalos, aláírt példányát lapunk megszerezte.

Amint arról már beszámoltunk, rendkívül barátságosnak tűnő összegért, mindössze napi 3000 forintért kapta meg a Lánc utcai rendelő előtti közterületet az óriáskereket működtető vállalkozó, akinek jövő májusig összesen valamivel több mint félmillió forintot kell csak fizetnie nettóban. A most megszerzett szerződésből kiderül, hogy ezt a kedvező összeget, illetve négyzetméterárat (ami 166 forintra jön ki négyzetméterenként havonta) egy értékbecslés előzte meg, amely kimutatta, hogy 166 forint a reális összeg. Ez alapján állapította meg a bérleti díjat aztán a polgármester. És épp itt kezdődnek a furcsaságok!

Extra milliók ajándékba?

A szerződés tartalmazza ugyanis azt is, hogy az óriáskerekesnek adnia kell 3000 darab ingyenjegyet a polgármesternek. Vagys ez 6 millió forintnak felel meg, ha átlagosan 2000 forintos jegyárakkal számolunk.

de miért ad a vállalkozó milliókat, vagy miért kér az önkormányzat ennyi ingyenjegyet, ha előtte szakszerűen megállapították, hogy a terület márpedig 166 forintot ér négyzetméterenként, és azt ki is fizeti az óriáskerekes?

Ha az önkormányzat, vagy Péterffy Attila barterszerződést kötött volna, akkor más lenne a helyzet, abban semmi fura nem lenne. Kedvezményesen adta volna a területet a vállalkozónak, aki ezért cserébe több ezer ingyenjegyet ad, amit a barátságos és közkedvelt polgármester elosztogat a gyerekeknek, rászorulóknak, stb. Azonban nem ez történt.

További érdekesség, hogy Siófokon, ahol a kerék korábban volt, évi nettó 6,1 millió forintot kellett fizetnie a vállalkozónak; és ingyenjegyeket ott nem kértek cserébe.


Kik pöröghetnek ingyen?

Nagy kérdés az is, kiknek szánja a polgármester az ingyenjegyeket és azokat hogyan akarja kiosztani amolyan jófej-kampányként? Érdekes lehet az is, hogy azokat csak ő maga osztja majd ki, vagy a városvezető politikai szövetség, esetleg minden közgyűlési párt – vagyis Közgyűlésben ülő önkormányzati képviselő – között arányosan osztják majd szét a jegyeket?

Ezekre igyekszünk válaszokat keresni, és ha találunk, firssítünk vagy új cikket írunk.