Mozsgai József 10 éve döntött úgy, hogy a fővárosból Sellyére költözik. Az egykor kereskedelmi menedzserként dolgozó szakember dobta az irodai munkát és marhákra cserélte. Az akkor 40-es éveiben járó férfit eleinte sokan kinevették. Mára azonban valóra váltotta minden álmát. Hol máshol, mint az ország egyik legszegényebb régiójában, az Ormánságban! Nála jártunk.
Reggel nyolc órára érkeztünk, de addigra a traktor már szalmabálákkal megpakolva gurult vissza a Sellye határában található Mozsi Majorhoz.
– Ma viszonylag későn, fél hatkor indultunk összeszedni a bálákat. Gyorsan le akartuk tudni, mert zivatarokat mondtak – kezdte a beszélgetést Mozsgai József, akivel öt perc múlva már kávéval a kezemben sétáltam a marhák között. Akarom mondani: a limuzinok között.
Mert ezek az állatok nem akármilyen marhák, ők a francia limousinok
– Ez fajta a gallok igavonó állata volt. Mi magyarok limuzinnak hívjuk őket, de igazából limousin a helyes megfelelőjük. Őket az 1900-as években tenyésztették, kifejezetten a húsuk miatt – vázolta Józsi, miközben a bikákat úgy simogatta, mintha pár hetes kiscicák lennének.
Hogyan került ide az Ormánság bugyrába a kereskedelmi menedzser?
– Itt születtem, majd a munka miatt tíz évig éltem a fővárosban. Informatikai cégeknél nagyvállalati kereskedőként tevékenykedtem. De egy idő után valami nem stimmelt. Akkor éreztem, hogy élek, amikor extrém sportokat űztem. Tehát bent a munkahelyen már minden bajom volt, és 40 éves korom előtt úgymond eljött a kapuzárási pánik ideje és
valami értelmesre vágytam, természetközeli életre és hogy létrehozzak valamit. Ezekben a gondolatokkal teli napokban hívott fel édesanyám, hogy legelőket árulnak Sellye mellett. Én meg hazatértem és belevágtam
mesélte Józsi, miért döntött a vidéki élet mellett.
„Budapesten 1.5 óra volt a munkába jutás, itt 5 perc alatt az állataim mellett vagyok”
Miközben a majorból a legelőre tartunk, Józsi elmeséli, hogy eleinte hatalmas hülyének nézték, hogy belevágott ebbe. Emberei sem nagyon voltak, sőt most is párjával és egy lelkes, görcsönyi fiúval dolgozik nap, mint nap.
– Talán most már látják a helyiek, hogy mindenünk ez a major és nem csak egy-két évre jöttünk kalandorként – mondta Józsi, miután az autóval megálltunk a villanypásztor mellett. Józsi ezután telefonált egyet, de nem is értettem hirtelen, kit hívott a semmi közepén.
– Ja, a pásztorunkat! – felelte. Bár vidéken vagyunk, de a villanypásztort telefonnal kapcsoljuk ki – nevetett, majd bejutottunk a hatalmas legelőre.
A fák árnyékában deleltek a marhák, borjaikkal és a bikával
Mintha egy mesébe csöppentünk volna. Az árnyékban pihegő tehenek alatt a borjak szopiztak. A bika pedig magasztosan állt közöttük.
– Elődeink is hasonlóképpen csinálták itt az Ormánságban. A legelőerdők lényege nem más, minthogy őseink hagytak erdőt, hogy abban az állatok hűsölni tudjanak. Ezt látjuk most is – mondta Mozsgai József.
Szabadon legelnek és 10-15 évig, boldogan élnek ezek az állatok
– Maga az életstílus, ami a szarvasmarhával jár az egy nagyon szép dolog. Ők nem egy istállóban vannak beszorítva, hanem legelőkön élnek télig, amit mondjuk a fővárosban el sem tudnak képzelni – mondta mosolyogva Józsi, aki pont ebből a célból indította közösségi oldalát.
Ezrek követik Józsit, hogy lássák, mi folyik a Mozsi Majorban
– Eleinte a barátaink, rokonaink miatt kezdtem videókat gyártani, hogy el tudják képzelni, mivel telik egy napunk. Egyik pillanatról a másikra viszont akkora közösséggé duzzadtunk, hogy már naponta teszek videókat, csinálok élőket a vidéki életünkről – tette hozzá a tenyésztő.
És megbántad, hogy leléptél a fővárosból, ahol hónap 15-éig mindig megérkezett a fizu?
– tettem fel a kérdést, miután már körbejártunk pár hektárt és elég bátornak éreztem magam, hogy ezt nekiszegezzem.
Szerinted? – tette szét a kezét és körbenézett. Szeretjük, amit csinálunk. Ha nem szeretnénk, akkor nem lehetne így csinálni. Napi 13-14 órákat dolgozunk. Itt a pénz valójában csak eszköz. Egy eszköz, amit átváltunk valami széppé, valami jóvá. És nem kifejezetten kompenzációra van a pénz, hogy mi jól érezzük magunkat, abban az időben, amit nem a munkahelyünkön töltünk. Itt jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ez a hatalmas különbség.
– jött a válasz, amin azóta is sokat gondolkozok.
