Címlap Arc Hódító útjára...

Hódító útjára indult a 120 éves kovászból készülő kenyér Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kevesen élnek olyanok Pécsen, akik még emlékeznek arra, milyen is egy igazi pékség, ahol hagyományos kenyerek sülnek. Ezt a élményt most Váczi Gergő péksége fogja újra elhozni, a kenyerek hagyományosan, hosszú, 16 órás kelesztési idővel készülnek.  

Építészből pék

Gergő korábban építészként képzelte el az életét, amíg egy barátjánál meg nem csapta a frissen sült kovászos kenyér illata. Azóta nem szabadul, olyannyira, hogy kedden megnyíló pécsi péksége miatt feladta az építész karrierjét. Róla tavaly írtunk először, akkor még otthon, gerillaként sütötte jobbnál jobb kenyereit.

– Nagyjából öt éve történt, hogy vendégségben voltam egy barátomnál, aki éppen kenyeret sütött. Egyszerűen lenyűgözött, hogy ezt otthon is lehet, sőt ilyen minőségben. Ezért én is belevágtam. Egyre több időmet vitte el a sütés, nemrég jött el a pillanat, hogy döntenem kellett az építészet és a pékség között – mondta a Pécs Aktuálnak Váczi Gergely.

Csak a bio

Gergő 8-10 fajta kenyeret süt a pékségben, nagyon fontosnak tartja, hogy csak bio minősítésű liszttel dolgozzon, amelyek soha nem láttak vegyszert. Bár már a kezdetekkor is remek kenyerei voltak, pár éve úgy gondolta, hogy elszegődik pékinasnak. Kapóra jött, hogy a világ egyik leghíresebb pékje, a német-olasz származású, panamai Claudio Perrando éppen Budapesten tartott egy mesterkurzust.

– Három hónapra terveztem, de egyszerűen nem bírtam az éjszakásást úgy, hogy párhuzamosan dolgoztam építészként, ezért hat hét lett belőle, de így is rengeteget tanultam – mondta.

Gergő kovásza sem átlagos, egy cseh származású New York-i bábszínész-pék, Peter Schumann 120 éves családi kovásza. Peter Schumann 1963-ban alapította a Kenyér- és Bábszínházat New Yorkban, ahol az előadásokon mindig szerepet kap a frissen sült kovászos kenyér is.

– Az eddigi pécsi „pékségekben” nincs olyan termék, amely kizárólag lisztből, vízből sóból és kovászból készül – állítja Váczi Gergely, aki hozzáteszi: a termékek a legtöbb esetben előre összekevert lisztkészítményekből sülnek, amelyek jelentős mértékben tartalmaznak szintetikus, kelést segítő adalékanyagokat. A nagyobb bolthálózatok még úgynevezett addiktív cseppeket is használhatnak, amelyek olyan egyedi illatot adnak a terméknek, amely miatt a vásárló visszatér a boltba.

Gergely péksége a Király utca végén található! Részletek ITT!