Egészen potosan a magyar Fulton gőzhajó által vontatott szénszállító uszálya került elő a Duna medréből a Vukovár-Szerém megyei Valkóapátinál (Opatovac). A magyarok által is lakott falu felbolydult a roncs miatt, sokan utaznak most oda, hogy lássák a Duna Gőzhajózási Társaság 89 éve hullámsírban fekvő roncsát.
A Duna alacsony vízállása felszínre hozott egy 89 éve elsüllyedt hajót a Vukovár és Újlak (Ilok) között fekvő Apáti (Opatovac) településnél – közölte a Lovas község a Facebook-oldalán. „A történelem szó szerint kiemelkedett a Dunából”– írta Vidics Lea a község polgármestere.
„Már kaptunk is egy értékes nyomot, egy 1937-es újságcikket, amely a hajó elsüllyedéséről szól. Néhány helyi lakos azt mondja, hogy körülbelül tizenöt évvel ezelőtt a hajó maradványainak még csak kisebb körvonalakat vettek észre, ehhez hasonló látványban még nem volt részük” – tette hozzá.
Az 1937-es újságcikk szerint a
a magyar teherszállító hajó az Osztrák Gőzhajózási Társaság egy uszályát vontatta Újvidék felé,
amely 50 vagon mecseki szénnel volt megrakva. A baleset okát soha nem állapították meg, de az biztos, hogy az uszály a rakománnyal együtt süllyedt el.
Az uszályt vontató Fulton nevű gőzös megúszta a balesetet, további 13 évig szolgált a Dunán. 1950 után leselejtezték és szétvágták.








Fotók: Hajóregiszter, Lovas község közösségi oldala
















