A jobboldalon rendkívül népszerű, korábban tüntetést is szervező influenszer-tartalomgyártó, Ábrahám Róbert sarkos véleményt fogalmazott meg a Tisza párt győzelmével kapcsolatban a közösségi oldalán.
„Ha így marad, akkor bizony
tudomásul kell venni, hogy az ország többsége PatkányKirályt akart”
– jelentette ki, nagy valószínűséggel Magyar Péterre célozva. Majd így folytatta: „És ezt épp olyan méltósággal, és békésen kell megtenni, ahogy mi is elvártuk volna azt ellenkező esetben. Most azok fognak hatalmat kapni, akik hatalom nélkül is hatalmaskodtak a nemzet felett.
Egy biztos, nem csak Magyarország, de vele együtt Európa is elbukott. A sátánisták ideje következik”
– írta.
Fedjétek csak fel magatokat, kaparjatok
Ábrahám Róbert azoknak is üzent, akik szerinte árulók.
„Milyen jó látni, hogy azok dörgölőznek, mosakodnak, állnak át, némulnak meg, akik haszonélvezése miatt mocskolták azokat is, akik szívből harcoltak! Fedjétek csak fel magatokat, kaparjatok, hátha még nem késő számotokra és a diktatúra kegyeltjeivé válhattok!
Az igazaknak pedig csak annyit üzennék, hogy nem gondolhatta senki komolyan, hogy ha igaz mindaz a folyamat, amiről évek óta jártatjuk a szánkat, akkor mindig kényelmes körülmények között harcolhatunk a világot letaroló erővel szemben! Nem! Üldöztetés és nyomorgatás közben is ezt kell tenni. Sőt! Most kell csak igazán! Ha egyszer az Úr ilyen csatát szánt nekünk, akkor majd erőt is fog hozzá adni!! Áldott legyen az Ő neve!” – írta ki.
(Borítókép forrása: Ábrahám Róbert közösségi oldala)



















