Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nyári diákmunka program támogatásával már 16 ezer fiatal dolgozik, közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.

Az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően a 25 év alattiaknak még inkább megéri a vakáció alatt munkát vállalniuk – mondta Kutnyánszky Zsolt, a TIM iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. – A Nyári diákmunka program 2013 óta bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták szünidei foglalkoztatását. Az idei felhívásban mostanáig megkötött 3500 szerződés alapján 16 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban több mint 1,7 milliárd forint állami hozzájárulással.

A programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra, ezt eddig több mint 19 ezren tették meg.

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. A közlemény szerint ötből négy esetben önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására.